Tenisz: Udvardy sikerrel vette a nyitó kört a hamburgi tornán

Vágólapra másolva!
2023.07.23. 21:27
null
Szetthátrányból nyert Udvardy Panna (Fotó: AFP)
Udvardy Panna szetthátrányból fordítva megnyerte vasárnap a nyitó körös mérkőzését a 260 ezer dollár összdíjazású, hamburgi salakpályás tenisztornán.

 

A világranglistán 87. magyar játékos 4:3-as hátrányban vesztette el az adogatójátékát, s bár volt két esélye, hogy fogadóként ő is játékot nyerjen, végül Anna Karolína Schmiedlová a negyedik játszmalabdáját már kihasználta.

A 24 éves Udvardy rosszul kezdte a második felvonást, ismét adogatóként vesztett gémet, de 2:2-nél utolérte szlovák riválisát, majd 5:3-nál már ő volt brékelőnyben, melyet meg is tudott őrizni a szett végéig. A harmadik játszmában már nem volt azonos súlycsoportban a két játékos, Udvardy 5:0-ra elhúzott, majd 6:1-gyel lezárta a 2 óra 9 percig tartó találkozót.

WTA HAMBURG (260 ezer dollár, salak)
EGYES, 1. FORDULÓ (a 16 közé kerülésért)

Udvardy Panna–Anna Karolína Schmiedlová (szlovák) 3:6, 6:3, 6:1

Legfrissebb hírek

Djokovics a 60. 1000-es döntőjét vívhatja Miamiban

Tenisz
26 perce

Tíz év után van újra cseh játékos a négy között Miamiban; Djokovics tovább írja rekordját

Tenisz
Tegnap, 8:44

Fucsovics a második fordulóban búcsúzott Gironában

Tenisz
2025.03.27. 18:34

Tenisz: Gálfi Dalma egyesben a nyolcad-, párosban a negyeddöntőben búcsúzott Antalyában

Tenisz
2025.03.27. 17:17

Marozsán Fábián: Vissza kell szereznem az önbizalmamat

Tenisz
2025.03.27. 16:48

Djokovics meccse elmaradt Pegula elnyúló mérkőzése miatt

Tenisz
2025.03.27. 09:29

A Fülöp-szigeteki Eala tovább menetel Miamiban; Zverev búcsúzott a tenisztorna nyolcaddöntőjében

Tenisz
2025.03.26. 23:30

Gálfi Dalma párosban is továbbjutott Antalyában

Tenisz
2025.03.26. 18:31
Ezek is érdekelhetik