Tenisz: Djokovics visszavágott Alcaraznak – tornagyőztes Cincinnatiben

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.21. 07:54
null
Novak Djokovics nem fogta vissza magát a döntő után (Fotó: Getty Images)
Novak Djokovics nyerte az amerikai Cincinnatiben az ATP 1000-es tornát, miután a döntőben három szettben legyőzte a világelső Carlos Alcarazt, visszavágva a wimbledoni döntőben elszenvedett vereségért.

Az első játszmát szoros küzdelemben, 7:5-re nyerte a spanyol, majd a végletekig kiélezett, drámai csatározás következett: a következő két szettben egyik fél sem tudott a másik fölé kerekedni, de a rövidítést mindkét esetben Djokovics bírta jobban idegekkel, így ő nyerte a tornát, s ezzel visszavágott a wimbledoni fináléban kapott zakóért.

A két sztár 3 óra 49 percig küzdött egymással – Djokovics az ötödik meccslabdáját értékesítette –, 1990 óta nem volt ilyen hosszú, két nyert szettig tartó döntő az ATP körversenyén.

„Ez volt az egyik legizgalmasabb meccs, amit valaha játszottam bármely versenyen. Olyan volt, mintha egy Grand Slamen lennénk” – mondta a 36 éves, 23-szoros GS-győztes Djokovics, akinek ez volt a 95. tornagyőzelme, s ezzel lehagyta az örökranglista harmadik helyén Ivan Lendlt.

A szerb teniszező a második játszma rövidítésében, 5–6-nál mérkőzéslabdát hárított, s végül visszavágott a nála 16 évvel fiatalabb Alcaraznak a wimbledoni döntőben elszenvedett ötszettes vereségért.

A női egyes döntőjét a hetedik kiemelt, hazai színekben versenyző Coco Gauff nyerte, miután a döntőben két szettben legyűrte a cseh Karolína Muchovát.


TENISZ
ATP CINCINNATI (6.6 millió dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ
Djokovics (szerb, 2.)
–Alcaraz (spanyol, 1.) 5:7, 7:6 (9–7), 7:6 (7–4)


WTA CINCINNATI (6.6 millió dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ
Gauff (amerikai)
–Muchová (cseh) 6:3, 6:4

Legfrissebb hírek

Djokovics bejutott a 3. fordulóba a Miami Openen

Tenisz
2025.03.21. 22:25

Szabalenka újabb ezres tornán jutott döntőbe, ezúttal Indian Wellsben

Tenisz
2025.03.16. 08:52

Alcaraz úton az újabb címvédés felé; Andrejeva Sarapova, Keys pedig Serena Williams nyomdokaiba lépett Indian Wellsben

Tenisz
2025.03.14. 07:24

Megnevezték a Laureus-díj idei jelöltjeit, Alcaraz és Verstappen is nyerhet a férfiaknál

Egyéb egyéni
2025.03.03. 15:49

Marozsán javított, Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.02.24. 10:01

Tenisz: Carlos Alcaraz először nyert tornát fedett pályán

Tenisz
2025.02.09. 22:23

Djokovics elődöntős, Alcaraznak még várnia kell a karrier Grand Slamre

Tenisz
2025.01.21. 14:58

Australian Open: összejött a várva várt Djokovics–Alcaraz rangadó a negyeddöntőben

Tenisz
2025.01.19. 12:10
Ezek is érdekelhetik