Tenisz: zsinórban a 13. meccsét húzta be Alcaraz

Vágólapra másolva!
2023.08.10. 11:29
null
A világelső Alcaraz első fordulós mérlege idén már 10–0 (Fotó: AFP)
A világelső Carlos Alcaraz megnyerte első mérkőzését wimbledoni diadala óta Torontóban.

A 20 éves sztár szerdán 6:3, 7:6 (7–3)-ra verte az amerikai Ben Sheltont és ezzel már sorozatban 13 győztes mérkőzésnél tart, és 10–0-ra javította idei első fordulós mérlegét. Legutóbb a Roland Garros elődöntőjében kapott ki a 23-szoros Grand Slam-bajnok Novak Djokovictól, azóta a londoni Queen's Clubban és Wimbledonban is nyert, és idén már hat tornagyőzelmet ért el. A murciai játékos a hónap végén címvédőként indul majd a US Openen is.

Az idén már 48 meccset nyerő Alcarazt eddig négyen tudták legyőzni 2023-ban: a brit Cameron Norrie a riói fináléban, az olasz Jannik Sinner a miami elődöntőben, Djokovic a londoni gyepen és – talán az év szenzációját szolgáltatva – Marozsán Fábián a római viadal harmadik fordulójában.

A torontói verseny eddigi legnagyobb meglepetését a 36 éves, sérülések miatt a világranglistán csak 276. Gael Monfils szolgáltatta, aki 6:4, 6:3-mal búcsúztatta a negyedik helyen álló, múlt héten Mexikóban tornagyőztes görög Sztefanosz Cicipaszt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik