US Open: Balázs Attila nem szerepel a világranglistán, mégis főtáblás

Vágólapra másolva!
2023.08.17. 08:31
null
Balázs újra pályán (Fotó: Getty Images)
Szerdán este kiderült, hogy térdsérülése miatt nem indul az idei US Openen a világranglistán 22. helyen álló kanadai Denis Shapovalov, így helyette Balázs Attila került fel a főtáblára. Szintén szerdai esti hír, hogy a női egyeseknél a 43 éves Venus Williams kapja az egyik szabadkártyát, így a 24. US Open szereplésére készülhet egyesben.

Balázs Attila idén eddig három ATP 1000-es tornán indult, három vereség a mérlege, legutóbb áprilisban, a madridi mesterversenyen szerepelt. Évek óta fennálló masszív talpsérülése után tavaly megpróbálkozott a visszatéréssel, ám néhány tornát követően „visszafagyasztotta” a világranglistapontjait, s csak áprilisban indult újra versenyeken – jelenleg nem is szerepel az ATP rangsorában, ám védettsége miatt a 101. helyen lévőnek számít, így a sok visszalépésnek köszönhetően ott lesz az amerikai Grand Slam-torna főtábláján.

A viadal hivatalos honlapja szerint egyébként a torna összdíjazása 65 millió dollár, a győztes mindkét nemnél hárommilliót kap, az első körben kiesők 81 500 dollárt – közel 29 millió forintot.

A nőknél újabb szabadkártyák találtak gazdára, amelyek közül az egyiket a tornát 2000-ben és 2001-ben is megnyerő, korábbi világranglista-vezető, egyesben tíz Grand Slam viadalt is megnyerő Venus Williams kapta. A 43 éves amerikai teniszező így már 24. US Openjére készülhet egyesben, összességében pedig a 93. Grand Slam-tornáján indulhat egyesben – mindkettő rekord a maga nemében.

Az idei US Opent augusztus 28. és szeptember 10. között rendezik New Yorkban.

Legfrissebb hírek

Tíz év után van újra cseh játékos a négy között Miamiban; Djokovics tovább írja rekordját

Tenisz
4 órája

Fucsovics a második fordulóban búcsúzott Gironában

Tenisz
7 órája

Tenisz: Gálfi Dalma egyesben a nyolcad-, párosban a negyeddöntőben búcsúzott Antalyában

Tenisz
8 órája

Marozsán Fábián: Vissza kell szereznem az önbizalmamat

Tenisz
9 órája

Djokovics meccse elmaradt Pegula elnyúló mérkőzése miatt

Tenisz
16 órája

Udvardy Panna ismét az első fordulóban búcsúzott Antalyában

Tenisz
2025.03.26. 13:49

Djokovics tovább építi a rekordját, Paolini sporttörténelmet írt Miamiban

Tenisz
2025.03.26. 09:22

Gálfi Dalma kétjátszmás győzelemmel kezdett Antalyában

Tenisz
2025.03.25. 14:01
Ezek is érdekelhetik