Billie Jean King-kupa: Babos és Stollár is visszatért a válogatottba

Vágólapra másolva!
2023.10.13. 15:42
null
Megvan a belgák elleni keretünk! (Fotó: Magyar Teniszszövetség)
Palágyi Miklós szövetségi kapitány kihirdette a női teniszválogatott november 11-12-én Belgium ellen a Billie Jean King-kupában pályára lépő keretét.

 

A Magyar Teniszszövetség közleményéből kiderül, hogy a belgák Bondár Anna (WTA-104.), Gálfi Dalma (149.), Babos Tímea (181.), Stollár Fanny (304.) és Jani Réka (305.) összeállítású csapatra számíthatnak a Charleroi-ban fedett, kemény pályán sorra kerülő párharcban.

Érdekesség, hogy Babos legutóbb hat évvel ezelőtt, 2017-ben, míg Stollár 2018-ban lépett pályára legutóbb a nemzeti együttesben.

A belgákkal legutóbb 2016-ban Izraelben találkoztunk (0:3), a mérlegünk azonban pozitív, 4–2 velük szemben, hiszen az első, 1966-os győzelem után 1985-ben, 1986-ban és 2015-ben is nyerni tudtunk ellenük, míg a belgák 2016-ban és 1995-ben győztek le minket. Belgiumban most először csapatunk össze velük.

A házigazda csapatot Greet Minnen (62.), Yanina Wickmayer (83.), Sofia Costoulas (281.), Alison van Uytvanck (364.) és Kimberley Zimmermann (59. a páros világranglistán) alkotja, Elise Mertens (41.) nincs a keretben.

A magyar együttesből Udvardy Panna (124.) hiányzik.

Legfrissebb hírek

Gálfi Dalma kétjátszmás győzelemmel kezdett Antalyában

Tenisz
18 órája

Baboséknak a nyolcaddöntő volt a végállomás Miamiban

Tenisz
2025.03.23. 23:07

Babosék a legjobb 16 közé jutottak Miamiban

Tenisz
2025.03.21. 09:07

Marozsán és Bondár is búcsúzott a miami tenisztornától

Tenisz
2025.03.19. 20:52

Marozsán után Bondár is nagyon nehéz sorsolást kapott Miamiban

Tenisz
2025.03.18. 09:52

Bondár Anna négy meccslabdát hárítva feljutott a főtáblára a miami tenisztornán

Tenisz
2025.03.17. 18:59

Tenisz: Gálfi Dalma nem jutott főtáblára Antalyában

Tenisz
2025.03.17. 12:32

Bondár Anna legyőzte ausztrál ellenfelét a miami tenisztorna selejtezőjében

Tenisz
2025.03.16. 18:55
Ezek is érdekelhetik