Tenisz: Piros francia ellenfelet kapott Székesfehérváron, míg a kieső Thiem belengette a visszavonulást

Vágólapra másolva!
2024.03.14. 14:23
Dominic Thiem (Fotó: Getty Images)
Titouan Droguet lesz a második helyen kiemelt Piros Zsombor ellenfele a székesfehérvári challenger-tenisztorna pénteki negyeddöntőjében, míg az első kiemeltként búcsúzó Dominic Thiem a visszavonuláson gondolkodik.

A világranglistán 167. francia játékos – a viadal hetedik kiemeltje – csütörtökön a 16 között a szlovák Jozef Kovalíkot (222.) győzte le.

Az ATP-rangsorban karriercsúccsal 106. Piros az utolsóként versenyben maradt magyar és – Dominic Thiem váratlan búcsújával – ő lesz a negyeddöntő legmagasabban rangsorolt játékosa a 75 ezer dollár összdíjazású Kiskút Openen.

A világranglista korábbi harmadikja a lengyel Daniel Michalskitól (295.) szenvedett vereséget, és a harmadik idei mérkőzését is elveszítette az ATP Touron, azaz továbbra is nyeretlen 2024-ben.

„Ha továbbra is csak veszítek, és nem javítok a mostani 91. helyezésemen, akkor abbahagyom. Minden munkának az a lényege, hogy jól érezze magát közben az ember, különben ideje váltani” – kesergett a 30 éves osztrák játékos, hozzátéve, egyelőre még nem adja fel, és azon dolgozik, hogy minden elemében javuljon a játéka.

A 17-szeres tornagyőztes bécsújhelyi teniszező – aki kétszer a Roland Garroson, egyszer pedig az Australian Openen is vívott döntőt – a közeljövőben a zadari (Zára) és nápolyi challenger-viadalokon próbál szerencsét.

 

Legfrissebb hírek

Utolsó mérkőzését játszotta a 2020-ban US Open-bajnok Dominic Thiem

Tenisz
2024.10.22. 22:37

Nadal, Djokovics és Federer is üzent az osztrák Sportgálán

Egyéb egyéni
2024.10.08. 14:54

Nem lett főtáblás az utolsó Garrosán induló Thiem

Tenisz
2024.05.22. 21:22

Sajtóhírek szerint az év végén visszavonul a GS-győztes teniszező

Tenisz
2024.05.08. 12:15

Thiem először nyert idén, Piros lengyellel kezd a zadari tornán

Tenisz
2024.03.19. 09:48

Tenisz: az első kiemelt sincs már versenyben Székesfehérváron

Tenisz
2024.03.13. 17:42

Tenisz: megérkezett és már edzett is Székesfehérváron Dominic Thiem – videó

Tenisz
2024.03.12. 17:45

Dominic Thiem jelenléte extra motivációt ad Piros Zsombornak

Tenisz
2024.03.07. 13:36
Ezek is érdekelhetik