Billie Jean King-kupa: győzelem párosban, magyar siker a nyitó napon

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.04.08. 17:56
Legyőztük a bolgárokat (Fotó: Hungarian Tennis/Facebook)
Nagy Adrienn és Szabanin Natália párosa két játszmában nyert, ezzel a tartalékos magyar női teniszválogatott 2:1-re legyőzte a bolgár csapatot a Billie Jean King-kupa euro-afrikai zóna I-es csoportjának portugáliai tornáján.

A magyar válogatott – melyből hiányzik az egyaránt top 200-as Bondár Anna, Gálfi Dalma, Udvardy Panna és Babos Tímea is – Nagy Adrienn révén bravúros győzelemmel rajtolt, a folytatásban azonban Szabanin Natália kikapott az esélyesebb Viktorija Tomovától.

Így a párosok összecsapása döntött a párharcban, ebben Palágyi Miklós szövetségi kapitány Nagynak és Szabaninnak szavazott bizalmat, a háló túloldalán pedig Lia Karatancseva és Izabella Sinikova állt. A találkozó első szettjében öt bréket láthatott a közönség, ebből a vezetést megszerző mieink jöttek ki jobban, míg a második felvonásban a magyarok háromszor is elvették ellenfelük szerváját, így 62 perc után győzelmet ünnepelhettek.

 

A csoportkörben Nagyék kedden az első játéknapon szintén győztes osztrákokkal találkoznak, míg szerdán a dánokkal csapnak össze az A jelű kvartettben. A három csoport első helyezettje és a másodikok különcsatájának a győztese jut tovább a világdöntő selejtezőjébe, míg a 12 csapatos torna utolsó két helyezettje kiesik a zóna II-es csoportjába.

A mieink egy évvel ezelőtt Antalyában másodikként továbbjutottak az euro-afrikai zóna I-es csoport tornájáról, majd novemberben Belgiumban 3:1-re kikaptak a rájátszásban, így nem kerültek a 2024-es világdöntő selejtezőjébe.

TENISZ
Billie Jean King-kupa
A-csoport, 1. forduló
Magyarország–Bulgária 2:1
Nagy Adrienn, Szabanin Natália–Lia Karatancseva, Izabella Sinikova 6:4, 6:3

Korábban
Szabanin Natália–Viktorija Tomova 3:6, 3:6
Nagy Adrienn–Gergana Topalova 7:5, 7:6 (7–4)

 

Legfrissebb hírek

Babos, Bondár és Gálfi is győzelemmel kezdett a stuttgarti és az oeirasi tenisztornán

Tenisz
9 órája

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel a nyolcaddöntőben Münchenben

Tenisz
14 órája

Gombos Norbertnek elege lett, felment a lelátóra a sportszerűtlen nézőkhöz – videó

Tenisz
17 órája

Alcaraz szetthátrányból fordított, hatodszor nyert ATP 1000-es tornát

Tenisz
2025.04.13. 14:09

Kiesett a címvédő Cicipasz; spanyol házielődöntő Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.11. 18:59

Bondár is kikapott, nem jutottak fel a mieink a Billie Jean King-kupában

Tenisz
2025.04.11. 15:16

Tóth kikapott, vezetnek a törökök a magyarok ellen a Billie Jean King-kupában

Tenisz
2025.04.11. 13:19

Bondár sikerével rájátszásban a magyarok a Billie Jean King-kupában

Tenisz
2025.04.10. 15:14
Ezek is érdekelhetik