Tenisz: Kis ország vagyunk, nagy szó, hogy ketten is olimpikonok vagyunk – Marozsán Fábián

– Milyen érzésekkel fogadta, amikor biztossá vált olimpiai kvótaszerzése, és emlékszik-e arra, hogyan állt Párizshoz az idény elején, amikor a világranglista hatvanadik-hetvenedik helye között szerepelt a neve, és hogyan a miami mestertornát követően, amikorra top negyvenes lett, és szinte egyértelművé vált, ott lehet a játékokon?
– Nagyon örülök, hogy papíron ott lehetek az olimpián, bár addig azért még van idő, bízom benne, hogy nem ér sem sérülés, sem betegség. Én azt mondom, akkor leszek olimpikon, ha már ott vagyok a versenyen, és játszom. Ez egy hirtelen változás a karrieremben, már az esély is a kijutásra, az idény elején egyáltalán nem fogalmazódott meg célként a kvótaszerzés. Úgy voltam vele, jó, közel vagyok hozzá, de pontokat kell védeni, megannyi verseny van még, hosszú az év, satöbbi. Aztán ez változott, már célként tűztem ki a szereplést, azt gondoltam, ha összejön, már nagyon boldog leszek, és egyfajta bónuszként tekintek rá – ha meg nem sikerül, akkor bízom benne, hogy legközelebb már igen. Márciusban az amerikai túra szerencsére kimondottan jól alakult (Indian Wellsben a nyolcaddöntőig, rögtön utána Miamiban a negyeddöntőig jutott – a szerk.), mondhatni, ezzel biztosítottam a helyemet. Jelentős dolog az olimpia egy sportoló életében, mivel ritka esemény, még ha nálunk teniszezőknél nem is feltétlen ez a legfontosabb verseny, de mérföldkő annak a karrierjében, aki szerepelhet rajta – talán a teniszezőknél is kezd visszatérni az ötkarikás játékok presztízse. Voltak időszakok, amikor nem indult el minden topjátékos, csak a második, harmadik, negyedik egy adott nemzetből, melyet sok jó teniszező képvisel. Mi kis ország vagyunk, nagy szó a magyar tenisznek, hogy két versenyzője jutott ki a játékokra, engem pedig boldoggá tesz, hogy képviselhetem a hazámat, és akár a sportágat is népszerűsíthetem – a csapatomnak is büszkeség, legyen az médiás, kineziológus, dietetikus vagy bárki, aki közreműködött a kijutásomban.

– Az olimpia előtt indul be a füves pályás szezon, majd vissza kell állni salakra. Mekkora kihívás lesz ez, illetve örül-e neki? Hiszen korábban említette, nem a kedvence a füves borítás.
– Tény és való, nem annyira szeretem a füves szezont, bár nem szabad elfelejteni, tavaly csak Wimbledonban játszottam ezen a borításon, szóval a „füves szezonom” nagyjából tíz napig tartott az edzésekkel együtt. Ez az első évem a legmagasabb szinten, először játszom végig egy idényt füvön felvezető versenyekkel – még mindig nem a kedvencem, ez látszódik az eredményeimen is. Valahogy úgy érzem, nem komfortos nekem, a játékomnak sem fekszik. Ha pedig visszagondolok az elmúlt évre: Wimbledon után igen nehéz volt visszaállni salakra, magasra pattantak a labdák, másként kellett mind technikailag, mind taktikailag teniszezni, szóval okozott bizonytalanságot. Így pedig, hogy négy-öt hetet játszom füvön, még nehezebb lesz. De meg kell tanulni kezelni az ilyen helyzetet, ráadásul valamelyest rutinosabb lettem azóta, meg türelmesebb magammal szemben, ez előny lehet. Ugyanakkor megint kemény munkát kell végezni, hogy salakon is elérjek valamilyen eredményt. Mások is küzdenek majd az átállással, remélem, jól alkalmazkodom.

– Hogy áll a kézfájdalma, melyről a stuttgarti torna után beszélt?
– Még nem a legjobb, továbbra is fáj. Folyamatosan kapom a kezeléseket, gyógytornát, használok rá spray-ket, krémeket, gyógyszereket – sajnos még nem igazán segítettek, de igyekszem rá odafigyelni, mindent elkövetek, hogy pozitív irányba változzon. Nem mondom, hogy annyira befolyásol, minimálisan azért hátráltat, de nem akarom erre kiélezni a dolgok alakulását, remélem, hamarosan elmúlik.

– Mivel közeledik a nevezési határidő: hányadán áll a páros indulás gondolata Fucsovics Mártonnal? Sokat készültek az eddigi szezon során, de idén eddig csak az Australian Openen játszottak és szereztek közös meccsen tapasztalatot.
– Mindkettőknek az egyes a prioritás, párosozni csak akkor szoktunk, ha egy helyre megyünk és beleillik a versenyprogramba. Gyakorlásnak jó, de nem mindig szempont a páros, és nem is minden verseny olyan, hogy Marcival főtáblára jussunk a ranglistahelyezésünk miatt. Sokan nem ismerik, de itt más a rendszer – sokszor az egyesben játszók is elindulnak párosban, majd máshol más partnerrel próbálkoznak, mert a kombinált ranglistával nem férnének fel a főtáblára. Ezért játszom én is néha mással, és ezért van, hogy együtt néha csak négy, öt, hat tornán játszunk együtt. Az olimpiát megbeszéltük, mind a ketten úgy gondoljuk, szeretnénk párosozni, ha bekerülünk a mezőnybe, mindenképp – lehet, erre kevés az esély.

– Milyen érzésekkel gondol a közelmúlt valamelyest hullámzóbb időszakára?
– Valóban hullámzóan alakult az elmúlt másfél-két hónap, több vereség is becsúszott. Persze néhány meccset közülük megnyerhettem volna, és akkor lehet, jön egy újabb hullám, amelyet meglovagolva jött volna két-három győztes mérkőzés egymás után. Sajnos nem így történt, ez látszódik is az önbizalmamon, nem vagyok olyan magabiztos mostanság, sem a mérkőzéseken, sem az edzéseken, de próbálok még többet készülni, összerakni a játékomat, pozitívabban gondolkodni. De én is emberből vagyok, vannak nehéz időszakok, pillanatok, és ne felejtsük el, erős ellenfeleket kapok, most már szinte folyamatosan top százas, ötvenes versenytársakkal kerülök össze. Kihívás ellenük játszani, esélytelen úgy legyőzni őket, hogy nem vagyok a legjobb formámban, de ide igyekszem visszatérni. Ez egy negatívabb időszak, de mindig vannak ilyenek, és lesznek is. Azon dolgozom, hogy kijöjjek a gödörből.