A női wimbledoni bajnok is indul a budapesti tenisztornán

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2024.07.10. 17:23
Markéta Vondrousová címvédő volt a wimbledoni tornán (Fotó: Getty Images)
A tavalyi wimbledoni bajnok cseh Markéta Vondrousová szabadkártyával indul a július 13–21. között megrendezendő Hungarian Grand Prix WTA 250-es tenisztornán, de pályára lép a fővárosban a verseny elmúlt három évének bajnoka is.

 

Még kedden számolt be arról az MTI a verseny szervezőinek tájékoztatása alapján, hogy a Hungarian Grand Prix WTA 250-es besorolású tornán elindul 2023 wimbledoni bajnoka, Markéta Vondrousová (WTA-6.) is. A 25 éves cseh játékos az idei füves Grand Slam-torna első körében búcsúzott, ezt követően kért és kapott szabadkártyát a budapesti salakpályás tornára. Vondrousová korábban kétszer versenyzett Budapesten – járt már a Római-parton is, 2018-ban egy 100 ezer dolláros ITF-versenyen a második körben búcsúzott, majd egy évvel később a BOK-csarnokban rendezett, fedett kemény pályás, Hungarian Ladies Open elnevezésű 250-es tornán szerepelt, akkor egészen a döntőig menetelt, ám abban kikapott a címvédő belga Alison Van Uytvancktól.

Eredetileg a 2018-as Australian Open győztese, a dán Caroline Wozniacki (91.) is kért szabadkártyát a versenyre, végül azonban meggondolta magát, és nem utazik el hozzánk.

A legmagasabban rangsorolt budapesti nevezők között van az orosz Darja Kaszatkina (12.) és honfitársa, Jekatyerina Alekszandrova (22.), illetve pályára lép az elmúlt három év győztese. Tavaly a szintén orosz Marija Tyimofejeva (102.) először szerepelt WTA-torna főtábláján, és így nyerte meg a serleget, emellett szerencsés vesztesként hajtotta ezt végre, mely mindössze negyedik alkalommal fordult elő WTA-tornán. A 2022-es bajnok amerikai Bernarda Pera (97.) és a 2021-es nyertes kazah Julija Putyinceva (35.) is az indulók között van.

A magyarok közül egyelőre Bondár Anna (96.) biztosan főtáblás, mellette szabadkártyával Gálfi Dalma (127.) és Szabanin Natália (575.), de a selejtezőből még hat játékos jut fel a 32-es főtáblára, úgyhogy ez még nem a végleges magyar létszám.

A Hungarian Grand Prix július 13–21. között tart a Római Teniszakadémián – szombaton és vasárnap rendezik meg a kvalifikációt, a jövő héten a főtáblás küzdelmeket.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik