Babos párosban javított a Bartha, Tóth kettős ellen, Bíróék is kiestek

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2024.07.16. 22:03
Babos párosban javított (Fotó: Török Attila)
Egyesbeli búcsúja után Babos Tímea párosban az ausztrál Ellen Perezzel az oldalán javított: 1. kiemelt kettősük döntő rövidítésben múlta felül Bartha Panna és Tóth Amarissa duóját a budapesti salakpályás női tenisztorna keddi játéknapján.

A párosban négyszeres Grand Slam-torna-győztes Babos Tímea az ausztrál Ellen Perezzel döntő szett tie-breakben legyőzte a Bartha Panna, Tóth Amarissa magyar kettőst a Hungarian Grand Prix WTA 250-es torna első fordulójában. Babos és Perez korábban még nem játszott egymás oldalán – további érdekesség, hogy Perez egy hete Wimbledonban még Babos ellenfeleként lépett pályára női párosban, és kikapott tőle annak második fordulójában. Bartha és Tóth kettőse összeszokottabb, a nemrég véget ért női Szuperligában játszottak már párost a győztes székesfehérvári Kiskút TK színeiben.

Néhány pillanat erejéig, illetve a második játszmában többször is meglepték Babosékat – az első játszmát brékel kezdték, az elsőként kiemelt páros viszont hamar kapcsolt, és megnyerte a következő öt gémet, hogy aztán a második felvonásban kicsit szétessen, és mindössze egyetlen nyert játékkal elveszítse játszmaelőnyét. A szuper tie-breakben azonban Babos és Perez koncentrált jobban, ezzel bejutva a párosverseny negyeddöntőjébe a Római-parton.

„Kezdetben nem volt száz százalék, hogy játszom itthon, utána szó volt arról, hogy Gálfi Dalmával indulok, de neki sajnos vissza kellett lépnie. Ellen be volt nevezve az olimpia miatt – a másik ausztrál lány, Saville pénteken mondta vissza –, és pont a barátommal jött egy gépen Wimbledonból, szerintem ott beszéltek össze egy kicsit, és azután írt nekem, hogy mi lenne, ha játszanánk, én pedig szívesen játszom tapasztalt teniszezővel. Nagyon nehéz játszani, sokan küzdenek azzal, hogy magasra pattannak a labdák, és ez párosban talán még nagyobb kihívás, mert itt még agresszívebben igyekeznek megjátszani a labdákat helyenként. Ettől függetlenül dicséret illeti a magyar lányokat, jól teljesítettek, Ellen kicsit szenvedett a körülményekkel, de a legfontosabb pillanatban, a szuper tie-breakben nem volt kérdés. Első meccsnek nem volt rossz, a győzelem pedig győzelem, ám a következő körökben jobban kell teniszeznünk, mint ahogy a második szettben tettük” – nyilatkozta a mérkőzés után Babos Tímea.

A 31 éves soproni játékos a wimbledoni negyeddöntős szereplése után arról beszélt az elmúlt héten, hogy hosszú idő után ismét élvezi a játékot – budapesti, egyesben elszenvedett veresége után azonban azt mondta, nem valószínű, hogy jövőre visszatérne a Római-parti tornára, ha akkor még teniszezik. Lapunk kérdésére, mi játszódik le benne e tekintetben, és lehet-e a kettő között ellentét, a párosban korábbi világelső Babos így felelt: „Nincsen ellentét. Az elmúlt hónapokban valóban nem éreztem jónak a játékomat, első-második körökben kikapni, főleg párosban, nekem nem motiváció. Nagyképűség és arrogancia nélkül mondhatom, az nem méltó hozzám, mert ennél párosban még most is sokkal erősebb vagyok, ez Wimbledonban meg is mutatkozott. Ekkor éreztem hosszú idő után először jól magam a pályán, hogy van értelme játszani. Emellett az egyénit igazán nehéz koordinálni, hogy miközben párosban a nagyobb versenyeken is szerepelhetek, egyesben kicsit kevesebbet játszottam, rosszabb lett a ranglistám, meg nem is szeretnék annyit utazni ITF-viadalokra. A párosra kívánok inkább figyelni, ami pedig a magyar versenyt illeti: valóban nem vagyok sikeres itt, nem fekszik a játékomnak a pálya, illetve én is óriási nyomást helyeztem mindig magamra, még párosban is rossz az itteni mérlegem. Idén lehetőségem adódott, szívesen játszom és játszottam itthon, nem is volt kérdés, csak lehet, hogy jövőre már nem vállalom be.”

A nap korábbi részében a Bíró Melinda, Nemcsek Gréta kettős közel állt a bravúrhoz, de végül szuper tie-breakben alulmaradt az Isabelle Haverlag, Christina Rosca holland, amerikai duó ellen. A 17 éves Bíró karrierje második, a 15 éves Nemcsek karrierje első WTA-tornáján szerepelt.

HUNGARIAN GRAND PRIX, WTA 250-ES TORNA, RÓMAI-PART (267 082 dollár, salak)
PÁROS, 2. FORDULÓ (a 8 közé jutásért)
Babos Tímea, Ellen Perez (magyar, ausztrál, 1.)–Bartha Panna, Tóth Amarissa 6:1, 1:6, 10–5 – döntő rövidítés
Isabelle Haverlag, Christina Rosca (holland, amerikai)–Bíró Melinda, Nemcsek Gréta 6:1, 4:6, 10–5 – döntő rövidítés

KORÁBBAN
EGYES, 1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Bondár Anna–Olga Danilovics (szerb) 7:6 (7-5), 6:4
Diana Snajder (orosz, 1.)–Stollár Fanny 6:3, 3:6, 6:4
Jekatyerina Makarova (orosz)–Babos Tímea 6:3, 6:1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik