Wimbledon: 30 éve nem történt ilyen, az első körben kiesett a címvédő

Vágólapra másolva!
2024.07.02. 17:17
Vondrousová (balra) gratulált a spanyolnak a végén (Fotó: Getty Images)
A címvédő Markéta Vondrousová a nyitó körben búcsúzott a wimbledoni teniszbajnokságon, a füves pályás Grand Slam-torna történetében legutóbb 30 évvel ezelőtt esett ki ilyen korán az aktuális női bajnok.

 

A cseh Vondrousová 67 perc alatt 6:4, 6:2-re kikapott a világranglistán 83. spanyol Jessica Bouzastól kedden a centerpályán. A 21 éves spanyol teniszező karrierje mindössze harmadik főtáblás győzelmét aratta, mindezt úgy, hogy mind az öt bréklabdáját pontra váltotta cseh riválisával szemben. Bouzasnak ez volt pályafutása legnagyobb sikere, korábban ugyanis még sosem tudott nyerni top 40-es vetélytárs ellen.

Vondrousová tavaly is történelmet írt, mert ő volt az első olyan nem kiemelt teniszező, aki megnyerte a tornát, ezúttal pedig a hatodik számú kiemeltként érkezett Londonba. Ugyanakkor a balkezes játékos nem volt a legjobb formájában, láthatóan szenvedett még az egy hónappal ezelőtt Berlinben elszenvedett esésének utóhatásaitól, amikor megsérült a csípője.

Legutóbb – és a wimbledoni viadal során először – az akkor még csak ötszörös wimbledoni bajnok és címvédő Steffi Graf járt így 1994-ben, a németet az amerikai Lori McNeil tudta felülmúlni.

TENISZ WIMBLEDON (50 millió font, füves pálya)
FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért)
Seyboth Wild (brazil)–Jubb (brit) 1:6, 3:6, 7:6, 6:4, 7:5
Nisioka (japán)–Borges (portugál) 6:2, 7:6, 2:6, 6:3
Darderi (olasz)–Choinski (brit) 7:5, 4:6, 2:6, 7:5, 6:2
De Minaur (ausztrál, 9.)–Duckworth (ausztrál) 7:6, 7:6, 7:6
Etcheverry (argentin, 30.)–Nardi (olasz) 6:1, 6:4, 6:2
Hurkacz (lengyel, 7.)–Albot (moldovai) 5:7, 6:4, 6:3, 6:4
Mpetshi Perricard (francia)–Korda (amerikai, 20.) 7:6, 6:7, 7:6, 6:7, 6:3
Musetti (olasz, 25.)–Lestienne (francia) 4:6, 7:6, 6:2, 6:2
Munar (spanyol)–B. Harris (brit) 6:4, 6:4, 3:6, 6:3
Popyrin (ausztrál)–Monteiro (brazil) 6:4, 6:7, 6:3, 6:4
Fearnley (brit)–Moro (spanyol) 7:5, 6:4, 7:6
Comesana (argentin)–Rubljov (orosz, 6.) 6:4, 5:7, 6:2, 7:6
Shelton (amerikai)–Bellucci (olasz) 4:6, 6:3, 3:6, 6:3, 6:4
Walton (ausztrál)–Coria (argentin) 6:3, 6:3, 7:5
Zverev (német, 4.)–Carballés (spanyol) 6:2, 6:4, 6:2
Djokovics (szerb, 2.)–Kopriva (cseh) 6:1, 6:2, 6:2
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért)
Bucsa (spanyol)–Bogdan (román) 6:4, 4:6, 7:6
Bouzas (spanyol)–Vondrousová (cseh, 6.) 6:4, 6:2
Dart (brit)–Paj Cso-hszüan (kínai) 6:4, 6:0
Vang Hszin-jü (kínai)–Tomova (bolgár) 7:6, 3:6, 6:0
Pegula (amerikai, 5.)–Krueger (amerikai) 6:2, 6:0
Siegemund (német)–Baindl (ukrán) 6:4, 6:1
Ribakina (kazah, 4.)–Ruse (román) 6:3, 6:1
Ostapenko (lett, 13.)–Tomljanovic (ausztrál) 6:1, 6:2
Kalinszkaja (orosz, 17.)–Udvardy Panna (magyar) 6:3, 6:2

A KEDDI PROGRAM
FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért
Auger-Aliassime (kanadai, 17.)–Kokkinakis (ausztrál)
Walton (ausztrál)–Coria (argentin) 6:3, 6:3, 7:5
Darderi (olasz)–Choinski (brit) 7:5, 4:6, 2:6, 7:5, 6:2
De Minaur (ausztrál, 9.)–Duckworth (ausztrál) 7:6, 7:6, 7:6
Etcheverry (argentin, 30.)–Nardi (olasz) 6:1, 6:4, 6:2
Hurkacz (lengyel, 7.)–Albot (moldovai) 5:7, 6:4, 6:3, 6:4
Seyboth Wild (brazil)–Jubb (brit) 1:6, 3:6, 7:6, 6:4, 7:5
Hacsanov (orosz, 21.)–Karacev (orosz) 
Mpetshi Perricard (francia)–Korda (amerikai, 20.) 7:6, 6:7, 7:6, 6:7, 6:3
Musetti (olasz, 25.)–Lestienne (francia) 4:6, 7:6, 6:2, 6:2
Munar (spanyol)–B. Harris (brit) 6:4, 6:4, 3:6, 6:3
Nisioka (japán)–Borges (portugál) 6:2, 7:6, 2:6, 6:3
Popyrin (ausztrál)–Monteiro (brazil) 6:4, 6:7, 6:3, 6:4
Shelton (amerikai)–Bellucci (olasz) 4:6, 6:3, 3:6, 6:3, 6:4
Djere (szerb)–Pouille (francia)
Rune (dán, 15.)–Kvon Szun Vu (dél-koreai)
Searle (brit)–Giron (amerikai)
Daniel (japán)–Cicipasz (görög, 11.)
Fearnley (brit)–Moro (spanyol) 7:5, 6:4, 7:6
Comesana (argentin)–Rubljov (orosz, 6.) 6:4, 5:7, 6:2, 7:6
Fils (francia)–Stricker (svájci)
Ruusuvuori (finn)–McDonald (amerikai)
Zverev (német, 4.)–Carballés (spanyol) 6:2, 6:4, 6:2
Cobolli (olasz)–Hijikata (ausztrál)
Draper (brit, 28.)–Ymer (svéd)
Fritz (amerikai, 13.)–O'Connell (ausztrál)
Nisikori (japán)–Rinderknech (francia)
Norrie (brit)–Diaz (argentin)
Szafiullin (orosz)–F. Cerúndolo (argentin, 26.)
Djokovics (szerb, 2.)–Kopriva (cseh) 6:1, 6:2, 6:2
Evans (birt)–Tabilo (chilei, 24.)
Halys (francia)–Eubanks (amerikai)
Murray (brit)–Machác (cseh)
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért)
Bucsa (spanyol)–Bogdan (román) 6:4, 4:6, 7:6
Dart (brit)–Paj Cso-hszüan (kínai) 6:4, 6:0
Pegula (amerikai, 5.)–Krueger (amerikai) 6:2, 6:0
Siegemund (német)–Baindl (ukrán) 6:4, 6:1
Vang Hszin-jü (kínai)–Tomova (bolgár) 7:6, 3:6, 6:0
Kalinyina (ukrán)–Avaneszjan (orosz)
Boulter (brit, 32.)–Maria (német)
Bouzková (cseh)–Riera (argentin) 6:2, 6:1
Bronzetti (olasz)–Fernandez (kanadai, 30.)
Garcia (francia, 23.)–Blinkova (orosz)
Kalinszkaja (orosz, 17.)–Udvardy Panna (magyar) 6:3, 6:2
Masarova (spanyol)–Szamszonova (orosz, 15.)
Pera (amerikai)–Potapova (orosz)
Ribakina (kazah, 4.)–Ruse (román) 6:3, 6:1
Ostapenko (lett, 13.)–Tomljanovic (ausztrál) 6:1, 6:2
Bouzas (spanyol)–Vondrousová (cseh, 6.) 6:4, 6:2
Montgomery (amerikai)–Gadecki (ausztrál)
Putyinceva (kazah)–Kerber (német)
Serif (egyiptomi)–Gálfi Dalma (magyar)
Stakusic (kanadai)–Siniaková (cseh, 27.)
Dodin (francia)–Sznigur (ukrán)
Wozniacki (dán)–Parks (amerikai)
Golubic (svájci)–Niemeier (német)
Carlé (argentin)–Volynets (amerikai)
Collins (amerikai, 11.)–Tauson (dán)
Frech (lengyel)–Haddad Maia (brazil, 20.)
Dzsabur (tunéziai, 10.)–Ucsidzsima (japán)
Jones (brit)–Martic (horvát)
Krejcíková (cseh, 31.)–Kugyermetova (orosz)
Osorio (kolumbiai)–Davis (amerikai)
Swiatek (lengyel, 1.)–Kenin (amerikai)
Linette (lengyel)–Szvitolina (ukrán, 21.)
Jacquemot (francia)–Stephens (amerikai)

 

Legfrissebb hírek

Djokovics a 60. 1000-es döntőjét vívhatja Miamiban

Tenisz
6 órája

Tíz év után van újra cseh játékos a négy között Miamiban; Djokovics tovább írja rekordját

Tenisz
19 órája

Fucsovics a második fordulóban búcsúzott Gironában

Tenisz
2025.03.27. 18:34

Tenisz: Gálfi Dalma egyesben a nyolcad-, párosban a negyeddöntőben búcsúzott Antalyában

Tenisz
2025.03.27. 17:17

Djokovics meccse elmaradt Pegula elnyúló mérkőzése miatt

Tenisz
2025.03.27. 09:29

Udvardy Panna ismét az első fordulóban búcsúzott Antalyában

Tenisz
2025.03.26. 13:49

Djokovics tovább építi a rekordját, Paolini sporttörténelmet írt Miamiban

Tenisz
2025.03.26. 09:22

Gálfi Dalma kétjátszmás győzelemmel kezdett Antalyában

Tenisz
2025.03.25. 14:01
Ezek is érdekelhetik