Alcaraz simán megvédte címét Djokovics ellen Wimbledonban

Vágólapra másolva!
2024.07.14. 14:51
Alcaraz Katalin hercegnétől vehette át a trófeát Alcaraz (Fotó: Getty Images)
Ahogy egy évvel ezelőtt, idén is Carlos Alcaraz nyerte meg a finálét – mindkét esetben Novak Djokovics ellen – a füves pályás Grand Slam-tornán Wimbledonban, ám míg tavaly ötszettes csatában diadalmaskodott, addig idén a szerb klasszisnak esélye sem volt a visszavágásra: Alcaraz három szettben, két és fél óra alatt győzött, pályafutása negyedik GS-diadalát aratva.

 

TENISZ
ANGOL NYÍLT TENISZBAJNOKSÁG, WIMBLEDON (50 millió font, fű)
FÉRFI EGYES, DÖNTŐ
Carlos Alcaraz (spanyol, 3.)–Novak Djokovics (szerb, 2.) 6:2, 6:2, 7:6 (7–4)

Óriási ováció vezette fel a wimbledoni férfidöntőt. A játékosokat, vagyis a 24-szeres Grand Slam-győztes Novak Djokovicsot és a háromszoros majornyertes Carlos Alcarazt még nem is szólították pályára, viszont elfoglalta a helyét a díszpáholyban Katalin walesi hercegné, aki rákbetegsége diagnosztizálása óta másodszor jelent meg nyilvános eseményen. A lelátón természetesen óriási egyéniségeket fedezhettünk fel rajta kívül is, a tenisz világából Rod Lavert, Chris Evertet, Lleyton Hewittot, Emma Raducanut vagy Stefan Edberget, a színművészek közül Benedict Cumberbatchet és Tom Cruise-t, a teljesség igénye nélkül.

Az első gém rögtön maratonira sikeredett, az idei első fináléját játszó Djokovics négy bréklabdát hárított, de az ötödik után elvette az adogatását a több remek ritörnnel kirukkoló Alcaraz. A délszláv zseni kisfia, Sztefan – akinek egyébként Rafael Nadal a kedvenc játékosa – felállva tapsolta meg az édesapa első megnyert játékát, ami a hétszeres wimbledoni győztes szempontjából 0:2-nél jött el. A következő adogatójátékánál kettős hibával ismét elbukta a szerváját Djokovics, ezzel elméletileg elúszott neki a nyitó felvonás, aztán gyakorlatilag is, mert, bár Alcaraz elhibázott rövidítése miatt adódott egy brékesélye, nem tudott vele élni.

A 6:2-es első szett után azonnal két lehetőséget harcolt ki a brékre Alcaraz, s már az elsővel élt is, majd a következő játékban két kettős hibája ellenére is megvédte adogatását. Gyorsabban játszott a 21 éves spanyol titán, ráadásul a vártnál sokkal jobban szervált, és nem is adott időt arra Djokovicsnak, hogy a hosszabb labdamenetek között regenerálódni tudjon. Négy kettőnél könnyű röptét rontott a szerb, újabb esélyt kínált fel riválisának, s mivel kettős hibát követett el, még csak meg sem kellett harcolnia azért Alcaraznak, hogy kihasználja.

Hat kettő lett a második játszma is, viszont a harmadik első gémjét megnyerte Djokovics, így először vezetett a találkozón. Semmi harmincat harcolt ki Alcaraz szervájánál, azonban három tökéletesen lejátszott pont és egyenlítés következett a spanyoltól. Meg újabb bréklabda a következő játékban, amit jó szervája segítségével hárított a Nole becenévre hallgató csillag – bravúros elütéssel jött a következő fogadósansz, azt tanári röptével védte ki Djokovics, a harmadikat is túlélte, a negyediket ásszal hatástalanította, s végül 2:1-es előnyhöz jutott. Le a kalappal előtte, térdműtétje után bő egy hónappal is eljutott a fináléig, és ott sem adta olcsón a bőrét, noha hatalmas ellenállással nézett szembe. Három kettőnél volt is újabb bréklabdája (a második a mérkőzésen), ászértékű szervával hárította Alcaraz, majd négy négynél eljött az ő ideje ebben a játszmában is. Döbbenetes ütésekkel elvette Djokovics adogatását, és úgy állhatott oda a soros játékhoz, hogy ha megnyeri, megvédi wimbledoni címét (tavaly öt szettben, nagy meglepetésre győzte le Novak Djokovicsot), és 21 éves kora dacára már négyszeres Grand Slam-győztes lesz belőle. Hihetetlen, de 40:0-ről nem tudta lezárni ezt a nagyon fontos gémet, úgyhogy rövidítésbe torkollott a játszma.

A tie-breaket elrontott ziccerrel nyitotta Alcaraz, utána is meglehetősen hektikusan teniszezett, előtört belőle ezekben a percekben, hogy néha kissé könnyelmű tud lenni, de 5–4-re vezetett, amikor adogatóként ismét lezárhatta az összecsapást. Bámulatos rövidítéssel újabb két mérkőzéslabdához jutott, és visszakanyarodhattunk korábbi gondolatunkhoz: Carlos Alcaraz kilencedik férfijátékosként védte meg wimbledoni címét, és 21 évesen négy GS-trófea birtokosa. Van oka az aggodalomra a nagy hármasnak.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik