A Medvegyev elleni meccs az álom kategóriája Marozsánnak

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.08.28. 11:08
Mint beszámoltunk róla, kedd éjjel Marozsán Fábián ötjátszmás nagy csatában múlta felül a nem mindig a legsportszerűbben viselkedő szerb Hamad Medjedovicsot a New Yorkban zajló US Open első fordulójában. A második körben a korábbi világelső, a US Open 2021-es bajnoka az orosz Danyiil Medvegyev lesz az ellenfele. A 24 éves magyar teniszező a továbbjutás után a Magyar Teniszszövetség közösségi oldalának értékelte a mérkőzését és megosztotta várakozásait a második meccsével kapcsolatban.
Marozsán Fábián öt játszmában nyert (Fotó: Getty Images)

„Nagyon hosszú mérkőzés volt és felemás érzések vannak bennem, de annak persze nagyon örülök, hogy győztesen jöhettem le a pályáról. Nem kezdtem túl jól, de a lényeg az, hogy meg tudtam verni egy ennyire jó játékost, akitől legutóbb füvön kikaptam. Most kijött, hogy egy picit fittebb voltam nála és nagyon sok nehezítő körülmény is volt. Rengetegszer kikérte a fizióst, a végén az orvosi ápolást is, többször kiment átöltözni, mosdószüneten is volt. Próbált mindent bevetni annak érdekében, hogy ki tudjon zökkenteni a ritmusomból. Sajnos egyébként elég jól is csinálta ezt, párszor én is szóvá tettem a bírónál, hogy nem túl korrekt, ami történik. Vártam, hogy figyelmeztessék, de ebbe nem igazán állt bele a bíró és nem tudom az okát. Ma ez egy ilyen mérkőzés volt és talán a legjobb válasz ilyenkor az, hogy meg kell verni az ilyen játékosokat. Szerencsére ez ma sikerült. Talán a legjobb pillanatban tudtam a döntő játszmában brékelni őt négy-négynél, és utána sikerült kiszerválni a mérkőzést. Nagyon örülök, hogy sikerült végül megverni Medjedovicsot és boldog vagyok, hogy megint tudtam menni egy kört egy Grand Slam-tornán” – értékelt Marozsán pályafutása harmadik ötszettes meccse után, amelyekből kettőt megnyert.

Marozsán a folytatásról is beszélt, hiszen a második fordulóban a korábbi világelső, a US Opent 2021-ben megnyerő, az idei tornán ötödik kiemelt és a világranglistán is ötödik helyen álló Danyiil Medvegyev lesz az ellenfele, akivel korábban még sosem találkozott, ám természetesen nem ismeretlen előtte az orosz.

„Nagy feladat vár rám, a világ egyik legnagyobb teniszstadionjában fogok pályára lépni egy korábbi győztes ellen, akitől azért valamilyen szinten tartok is, mert nem feltétlenül gondolom azt, hogy az ő játéka feküdne nekem. Nagyon jól lát a pályán, nagyon jól olvassa az ellenfél játékát, hátulról ritörnözik, úgyhogy biztos hogy valami extrát kell nyújtanom ahhoz, hogy egyáltalán esélyem legyen. Jó lenne jó játékkal egy szettet nyernem ellene, vagy kettőt. Persze kell nagyot álmodni, de én azt mondom, hogy reálisan kell látni a dolgokat. Remélem, hogy szerda este párosban továbbjutok és utána játszom egy ekkora stadionban a világ egyik legjobb játékosa ellen, ez mindenféleképpen egy álom. Persze, jó lenne győztesen kijönni a meccsből, vagy ha nem, akkor legalább rengeteg tapasztalattal gyarapodok. Bízom benne, hogy hatékonyabb és összeszedettebb lesz a játékom, mint volt Medjedovics ellen” – fogalmazta meg várakozásait Marozsán, akinek aktuálisan a világranglista első tíz helyezettje közé tartozó ellenfelekkel szemben öt győzelem és öt vereség a mérlege – legutóbb két hete a cincinnati tornán a nyolcadik helyen álló bolgár Grigor Dimitrovot győzte le.

Noha Medvegyev ugyan Marozsánnal még nem játszott, más honfitársainkkal azért már találkozott: eddigi hét meccséből hatot megnyert a magyarok ellen, mindössze a 2020-as Roland Garroson szenvedett vereséget: akkor Fucsovics Márton négy játszmában kiejtette az akkor éppen 4. helyen kiemelt oroszt az első fordulóban.

„Nagyon örülök ennek a győzelemnek, főleg, mert ismertem Perát már korábbról, kétszer is kikaptam tőle, úgyhogy most nagyon boldog vagyok, hogy sikerült legyőznöm. Őszintén szólva az elmúlt időszakban az edzéseken nem igazán éreztem a játékomat, talán az elmúlt egy-két napban éreztem, hogy jön a forma. Fontos volt a mai meccsen, hogy jól menjen a szerva és hogy az ellenfelem fonákját ki tudjam kerülni. Úgy érzem, tenyeresből többet hibázott és sikerült rákényszerítenem az akaratomat, talán ennek is köszönhető a siker. Pedig a felkészülésem nem sikerült jól, egy meccset játszottam a salakos szezon után kemény pályán, még a clevelandi tornán, azt megelőzően pedig márciusban játszottam ezen a borításon, úgyhogy ez talán még értékesebbé teszik a győzelmet” – értékelt Bondár a teniszszövetség közösségi oldalán.
Bondár BOLDOG A US OPENEN ARATOTT első FŐTÁBLÁS GYŐZELME UTÁN

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik