Marozsán Fábián, Fucsovics Márton és Piros Zsombor is kikapott

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.08.21. 07:07
Marozsán Fábián kikapott a winston-salem-i tornán (Fotó: Getty Images)
Mindhárom magyar férfi teniszező vereséget szenvedett az Egyesült Államokban. A kilencedik kiemelt Marozsán Fábián a világranglista 230. helyén álló amerikai Learner Tientől, Fucsovics Márton Alex Michelsentől kapott ki a legjobb 16 közé jutásért rendezett mérkőzésen a winston-salem-i tornán, míg Piros Zsombort a US Open selejtezőjében ejtette ki szintén egy amerikai, Maxime Cressy.

Marozsán Fábiánnak hiába volt kettővel több ász szervája és volt több győztes ütése, mint az amerikai Learner Tiennek, többet is hibázott, mint ellenfele, hiszen a magyar hét kettős hiba mellett 11-gyel több ki nem kényszerített hibát vétett, emellett Lien a mérkőzésen hatszor vette el a magyar adogatójátékát, akinek ez csak négyszer sikerült, így Marozsán 2 óra és 14 perc alatt, két rövidítés után kikapott. 2:6, 7:6 (7–1), 6:7 (2–7)

Fucsovics Márton rendkívül kiélezett küzdelmet vívott a világranglista 52. helyén álló Alex Michelsennel. Az első játszmában mindketten brékeltek egyet-egyet, aztán a rövidítés tíz játékából nyolcat (!) is a fogadó fél nyert meg, de ezek közül csak három volt a magyar teniszezőé. A második szett is hasonlóan kiegyenlített játékot hozott, de sokba került Fucsovicsnak, hogy 3:3 után az amerikai elvette az adogatását, s bár a magyar négy meccslabdát hárított, az ötödiket már nem tudta. 6:7 (3–7), 4:6

A US Open selejtezőjében a világranglista-211. Piros Zsombor a nála 50 hellyel előrébb rangsorolt amerikai-francia Maxime Cressyvel csapott össze. Az első szettben négy ászt ütő Cressy viszonylag hamar brékelni tudott és ezt kihasználva került játszmaelőnybe, ám a második játszmában Piros kétszer is elvette Cressy adogatását és 6:3-mal visszajött a meccsbe. 

A harmadik felvonást viszont megint az amerikai kezdte jobban, s rögtön 3:0-ra elhúzott, ahonnan Piros már nem tudott visszakapaszkodni. 4:6, 6:3, 3:6

ATP-250-es torna, Winston-Salem (kemény pálya, 779 ezer dollár)
2. forduló (a legjobb 16 közé jutásért)
Tien (amerikai)–Marozsán (magyar, 9.) 6:2, 6:7 (1–7), 7:6 (7–2)
Michelsen (amerikai)–Fucsovics (magyar) 7:6 (7–3), 6:4

US Open (kemény pálya)
Selejtező, 1. forduló
Cressy (amerikai)–Piros (magyar) 6:4, 3:6, 6:3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik