Marozsán győzelemmel kezdett Belgrádban

Vágólapra másolva!
2024.11.03. 18:49
Marozsán győzelemmel kezdett Belgrádban (Fotó: Getty Images)
Marozsán Fábián bejutott a második fordulóba az 579 ezer euró összdíjazású belgrádi kemény pályás férfi tenisztornán.

A világranglistán 57. magyar játékos vasárnap a legjobb 16 közé kerülésért szetthátrányból fordítva győzte le az ATP-rangsorban 51. kínai Sang Csün-csenget.

A 25 éves Marozsán a második fordulóban a hazai közönség előtt szereplő szerb Dusan Lajovics és a kilencedik helyen kiemelt argentin Mariano Navone összecsapásának győztesével találkozik.

Közben eldőlt, hogy a selejtezőben vasárnap diadalmaskodó Fucsovics Márton az első fordulóban a kanadai Denis Shapovalovval mérkőzik meg.

„Az első nap csak egy rövid átmozgató edzésem volt, miután ideértünk Belgrádba. Ezúttal Hajdusik Roman kísért el, vele ütöttünk néhányat, elég jól éreztem magam, a mérkőzés előtt sem voltam feszült. Fedett pályán még nem játszottam Sanggal, ráadásul nemrég tornát nyert Kínában, így az is benne volt, hogy fáradt, de az első szettben elég gyenge volt a játékom, ami mentálisan is rossz hatással volt rám. A szünetben átgondoltam a dolgokat, és elhittem, képes vagyok megfordítani a mérkőzést. Sosem egyszerű egy ilyen magas szintű játékost brékelni, ráadásul nem szeretek balkezes ellenféllel játszani. Sang egyébként ismét remekül teniszezett, nem engedte ki könnyen a meccset a kezéből még akkor sem, amikor már megfordult a mérkőzés képe. Azt is mindig elmondom, hogy nem könnyű kiszerválni egy mérkőzést, most is le kellett győznöm önmagamat hozzá” – fejtette ki Marozsán Fábián.

TENISZ
ATP 250-es torna, Belgrád (579 320 euró, kemény pálya)
1. FORDULÓ (a legjobb 16 közé jutásért)
Marozsán Fábián–Sang Csün-cseng (kínai) 2:6, 7:6 (7–5), 7:5
KORÁBBAN
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
Fucsovics Márton (3.)–Duje Ajdukovic (horvát, 6.) 7:5, 6:3

 

Legfrissebb hírek

Djokovics a 60. 1000-es döntőjét vívhatja Miamiban

Tenisz
2 órája

Tíz év után van újra cseh játékos a négy között Miamiban; Djokovics tovább írja rekordját

Tenisz
15 órája

Fucsovics a második fordulóban búcsúzott Gironában

Tenisz
2025.03.27. 18:34

Tenisz: Gálfi Dalma egyesben a nyolcad-, párosban a negyeddöntőben búcsúzott Antalyában

Tenisz
2025.03.27. 17:17

Marozsán Fábián: Vissza kell szereznem az önbizalmamat

Tenisz
2025.03.27. 16:48

Djokovics meccse elmaradt Pegula elnyúló mérkőzése miatt

Tenisz
2025.03.27. 09:29

Udvardy Panna ismét az első fordulóban búcsúzott Antalyában

Tenisz
2025.03.26. 13:49

Djokovics tovább építi a rekordját, Paolini sporttörténelmet írt Miamiban

Tenisz
2025.03.26. 09:22
Ezek is érdekelhetik