Rubljov csak megnehezíteni tudta Alcaraz dolgát, két szettben nyert a spanyol

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2024.11.13. 15:51
Nitto ATP Finals 2024 - Day 4
Carlos Alcaraz megszerezte első győzelmét az idei vb-n (Fotó: Getty Images)
A világranglista harmadik helyezettje, Carlos Alcaraz az orosz Andrej Rubljov legyőzésével megszerezte első győzelmét a Torinóban zajló ATP-tenisz-világbajnokságon szerdán, a B-csoport második körében.

Carlos Alcaraz és Andrej Rubljov egyaránt vereséggel nyitott Torinóban, előbbi Casper Ruudtől (ATP-7.), utóbbi Alexander Zverevtől (2.) kapott ki. Némiképp meglepő lehet hogy a spanyol és az orosz klasszis pályafutása során tétmérkőzésen eddig mindössze kétszer találkozott egymással, a tavalyi vb-n Alcaraz, míg az idei párizsi mestertornán Rubljov diadalmaskodott. 

Ezúttal a négyszeres Grand Slam-győztes spanyol kiválóság kezdett jobban, az első szettben 3:3-ig fej fej mellett haladtak a felek, ám innentől sorozatban három játékot nyert meg, ezzel tehát előnybe is került. 

A második felvonás is hasonlóan indult, ám Alcaraz „félidőnél” nem vette át az irányítást, egyikük sem hibázott adogatást, így a rövidítésben dőlt el, lesz-e folytatás. A találkozó ezen szakaszában nagyon keményen megküzdöttek egymással a játékosok, végül a spanyol bizonyult jobbnak, 10–8-ra. 

Alcaraz nagy lépést tett a továbbjutás felé, Rubljov viszont rendkívül nehéz helyzetbe került. Hogy marad-e esélye az elődöntőre, az a Zverev–Ruud összecsapáson dől el.

TENISZ
ATP-VB, TORINO
B-CSOPORT, 2. forduló
Alcaraz (spanyol, 3.)–Rubljov (orosz, 8.) 6:3, 7:6 (10–8)

KÉSŐBB
20.30: Zverev (német, 2.)–Ruud (norvég, 6.) (Tv: Match4)

 

Legfrissebb hírek

Megnevezték a Laureus-díj idei jelöltjeit, Alcaraz és Verstappen is nyerhet a férfiaknál

Egyéb egyéni
22 órája

Serie A: Orsolini megfordította a Bologna meccsét; két góllal nyert a Torino

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 17:01

Marozsán javított, Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.02.24. 10:01

Saját magát verte meg a Milan Torinóban; kínkeservesen harcolta ki a győzelmet az Inter

Olasz labdarúgás
2025.02.22. 22:44

Öt találatot hozó mérkőzésen egy öngóllal verte meg a Bologna a Torinót

Olasz labdarúgás
2025.02.14. 22:49

Tenisz: Carlos Alcaraz először nyert tornát fedett pályán

Tenisz
2025.02.09. 22:23

Marozsán két szoros szett után búcsúzott Rotterdamban

Tenisz
2025.02.06. 15:02

Serie A: a Torino Ché Adams duplájával győzte le a Cagliarit

Olasz labdarúgás
2025.01.24. 22:47
Ezek is érdekelhetik