Tenisz: a jövő klasszisai randevúznak Dzsiddában

PATAI GERGELYPATAI GERGELY
Vágólapra másolva!
2024.12.18. 08:08
A francia Arthur Fils tavaly nagy csatában kapott ki a Next Gen-fináléban – idén újra megpróbálja (Fotó: AFP)
A férfi U21-es ATP-világbajnokságon a nyolc legtehetségesebb fiatal teniszező küzd azért, hogy Jannik Sinner és Carlos Alcaraz nyomdokába lépjen.

Next Gen, vagyis a következő generáció – ahogy az elnevezés is utal rá, a jövő klasszisai mutatkoznak be a szerdán kezdődő dzsiddai U21-es tenisz-világbajnokságon. Az eddigi hat kiírás győzteseinek névsora igencsak veretes, többek között a görög Sztefanosz Cicipasz (2018), az olasz Jannik Sinner (2019) és a spanyol Carlos Alcaraz (2021) is magasba emelhette már a trófeát, aztán a felnőttmezőnyben is letették a névjegyüket.

De kire érdemes figyelnünk az idén, ha a csillagot szeretnénk látni? Az eddigi pedigréje alapján a francia Arthur Filsre mindenképp, elvégre a világranglista 20. helyezettje a hamburgi és a tokiói 500-ast is megnyerte, Wimbledonban pedig a negyedik körig jutott, az ausztrál Alex de Minaur tudta megállítani. Nem véletlen, hogy ő az első kiemeltje a dzsiddai vb-nek, viszont már a csoportkörben sem lesz könnyű dolga. Merthogy ott van a cseh Jakub Mensík is, aki csak jövő szeptemberben lesz ­húszéves, de már a világ legjobb ötven teniszezője között jegyzik. Ellentmondást nem tűrő játéka, erős szervái és gyors fejlődése alapján sokan őt tartják a legnagyobb ígéretnek a mezőnyből, nem véletlenül választotta az ATP az év újoncának.

Ami a lebonyolítást illeti, a résztvevőket két csoportba osztották, a kvartettekből az első két helyezett jut tovább a szombati elődöntőbe, a döntőt vasárnap rendezik meg. Fils pontosan tudja, milyen érzés Next Gen-finálét játszani, tavaly nagy csatában kapott ki a szerb Hamad Medjedovicstól – neki már nem vághat vissza, mert azóta „kiöregedett”, de így is jócskán lesznek vetélytársai.

TENISZ
U21-ES ATP-VILÁGBAJNOKSÁG, DZSIDDA
A csoportok beosztása
Kék csoport:   Arthur Fils (francia, 1. kiemelt), Jakub Mensík (cseh, 3.), Learner Tien (amerikai, 5.), Joao Fonseca (brazil, 8.)
Piros csoport: Alex Michelsen (amerikai, 2.), Sang Jün-cseng (kínai, 4.), Luca Van Assche (francia, 6.), Nishesh Basavareddy (amerikai, 7.)

A nemzetközi szövetség tájékoztatása szerint a kanadaiak úgy döntöttek, hogy Montrealban rendezik meg a Davis-kupa selejtezőjének első körét a magyar válogatott ellen. A kemény pályás párharcra február 1-jén és 2-án kerül sor az 1000-es ATP-tornának otthont adó IGA Arena mellett található csarnokban. Az új kapitány, Bardóczky Kornél az első hírek szerint várhatóan a legerősebb összeállításban küldheti pályára a magyar csapatot, Marozsán Fábián  és Fucsovics Márton is elfogadta a meghívást. Mivel a két csapat még nem találkozott egymással a Dk-ban, sorsolás döntött a helyszínről, Fortuna az ellenfélnek kedvezett. A kanadaiak idén a negyeddöntőig jutottak, ahol a németek állították meg őket, míg a magyar válogatott szeptemberben Kairóban vívott osztályozót, amelyet 3:2-re megnyert.

Montrealban találkozunk a kanadaiakkal

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik