Tenisz: Piros Zsombor nyolcaddöntőbe jutott az oeirasi tornán

Vágólapra másolva!
2025.01.14. 15:44
Piros Zsombor (Fotó: Getty Images, archív)
Piros Zsombor a nyolcaddöntőbe jutott a portugáliai Oeirasban zajló, 145 ezer euró összdíjazású kemény pályás challenger-tenisztornán.

A magyar Davis-kupa-válogatott alapemberének – aki jelenleg 238. a világranglistán – kedden a nyolcadik helyen kiemelt Clément Chidekh volt az ellenfele. Első találkozójukon az ATP-rangsorban 192. francia a nyitó szettben hiába kezdett brékkel, azt követően háromszor is elveszítette az adogatójátékát, így 6:2-vel Piros került előnybe. 

A folytatásban is sok volt a hiba, a 25 éves Piros aztán 5:3-nál a meccsért adogatott, végül 1 óra 22 perc alatt győzött 6:2, 6:3-ra. A következő fordulóban a spanyol Pol Martin Tiffon (252.) vár rá.

Piros a múlt héten ugyanott versenyzett egy másik challengeren, és akkor a negyeddöntőig jutott.

 

Legfrissebb hírek

Ugo Humbert sem okozott gondot, negyeddöntőbe jutott Marozsán Münchenben

Tenisz
2 órája

Tenisz: Piros Zsombor feladta a negyeddöntőt Madridban

Tenisz
2025.04.11. 15:26

Piros Zsombor legyőzte a korábbi top 20-as játékost a madridi tenisztornán

Tenisz
2025.04.09. 21:30

Búcsúzott a Marozsánt kiejtő Monfils, Djokovics sem jutott tovább Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.09. 19:12

Piros továbbjutott Madridban, az első kiemelt vár rá

Tenisz
2025.04.08. 13:47

Barcelonában vagy Münchenben folytatja Marozsán Fábián

Tenisz
2025.04.08. 11:03

Piros Zsombor főtáblára jutott a madridi tenisztornán

Tenisz
2025.04.07. 15:46

Marozsán top 50-es teniszező legyőzésével kezdett a monte-carlói torna selejtezőjében

Tenisz
2025.04.05. 20:26
Ezek is érdekelhetik