Tenisz: Fucsovics ezúttal kikapott Narditól, és búcsúzott a dubai tornától

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.02.25. 13:26
Fucsovics Márton a legjobb 32 között búcsúzott (Fotó: Getty Images)
Fucsovics Márton három játszmában vereséget szenvedett az olasz Luca Narditól a Dubaiban zajló férfi tenisztorna 1. fordulójában.

A magyar játékosra az a Luca Nardi vált a dubai torna első fordulójában, akit a selejtező második körében egyszer már legyőzött, ám mivel Jack Draper visszalépett, Nardi szerencsés vesztesként a főtáblára jutott, és éppen Fucsoviccsal hozta össze a sors a legjobb 32 között. 

Az első szettben remekül teniszezett Fucsovics, míg a világranglista 85. helyén álló 21 esztendős ellenfele egyáltalán nem találta a meccs ritmusát – így a játszmát 6:1-gyel húzta be a 33 éves magyar játékos.

A folytatásban viszont fordult a kocka, a második szettben már Nardi volt a jobb, aki hasonlóan simán, 6:2-vel kiegyenlített.

A mindent eldöntő szett nagy izgalmakat hozott, a két játékos fej fej mellett haladt, a nyolcadik gémben azonban Nardi ismét elvette Fucsovics adogatását, és a végén – nagy izgalmakat követően – ki is tudta szerválni a mérkőzést, így 2 óra 12 perces küzdelemben bejutott a legjobb 16 közé. 

A torna másik magyar résztvevője, Marozsán Fábián hétfőn búcsúzott Dubaiban, miután három szettben kikapott a spanyol Roberto Bautista Aguttól.

TENISZ
DUBAI, FÉRFI EGYES
1. FORDULÓ
Fucsovics Márton–Luca Nardi (olasz) 6:1, 2:6, 3:6

 

Legfrissebb hírek

Fucsovics a második fordulóban búcsúzott Gironában

Tenisz
14 órája

Fucsovics kétszettes sikerrel a nyolcaddöntőben Gironában

Tenisz
2025.03.25. 21:42

Fucsovics nagy csatában búcsúzott a negyeddöntőben a murciai tenisztornán

Tenisz
2025.03.21. 17:06

Fucsovics a negyeddöntőbe jutott a murciai tornán

Tenisz
2025.03.20. 15:37

Fucsovics bejutott a második fordulóba Murciában

Tenisz
2025.03.18. 13:55

Székesfehérvár Open: kemény csatát követően jutott negyeddöntőbe Tóth Amarissa Gálfi Dalma ellenében

Tenisz
2025.03.13. 15:10

Tenisz: nehéz csoportba kerültek a magyarok a Billie Jean King-kupában

Tenisz
2025.03.06. 15:49

Marozsán egyet javított, Fucsovics egyet rontott a világranglistán

Tenisz
2025.03.03. 10:01
Ezek is érdekelhetik