Bondár Anna főtáblás a római salakpályás mesterversenyen

Vágólapra másolva!
2025.05.06. 17:57
null
Bondár 2023 után jutott főtáblára a római salakon (Fotó: Getty Images)
Bondár Anna kétszettes sikerrel biztosította helyét a főtáblán a római salakpályás tenisztorna női versenyében kedd délután.

A selejtező második fordulójában a világranglista 89. helyén álló magyar játékos és a rangsorban 115. német riválisa, Ella Seidel 5:5-ig egyszer-egyszer vette el egymás adogatását az első játszmában. A hajrában aztán a kvalifikációban 22. helyen kiemelt Bondár még egyszer brékelni tudott, így 43 perc játék után szettelőnybe került.

A második felvonásban Bondár 2:2 után tudta elvenni ellenfele adogatógémjét, majd előnyét végigvitte a játszmán, hogy aztán első mérkőzéslabdáját értékesítve lezárja az egy óra 33 perces találkozót. Ezzel a főtáblára jutott, ahol a 64 közé jutásért lép először pályára az olasz fővárosban.

A római 1000-es viadalon a férfiak mezőnyében Marozsán Fábián (61.) alanyi jogon kapott helyet a főtáblán. Az első fordulóban a brazil Joao Fonseca (65.) vár rá, aki 18 éves létére már tornát nyert februárban Buenos Airesben.

Fucsovics Mártonnak a selejtezőből nem sikerült feljutnia.

WTA 1000, RÓMA (6 911 032 dollár, salak)
EGYES, SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
Bondár Anna–Ella Seidel (német) 7:5, 6:4

Tenisz
2025.05.06. 11:42

Tenisz: Fucsovics nem került fel a római főtáblára

Piros Zsombor visszalépett a prágai tenisztornától.

 

 

Legfrissebb hírek

Marozsán az 58., Fucsovics javított az ATP-világranglistán

Tenisz
Tegnap, 9:36

Wimbledon: az idén is semlegességi nyilatkozatot várnak el az orosz teniszezőktől

Tenisz
2025.06.15. 11:16

’s-hertogenboschi tenisztorna: Stollár Fanny döntős párosban

Tenisz
2025.06.13. 13:29

Baboséknak a negyeddöntő jelentette a londoni végállomást

Tenisz
2025.06.12. 16:53

Hét százalékkal nő a pénzdíj Wimbledonban

Tenisz
2025.06.12. 13:53

Fucsovics Márton negyeddöntős Stuttgartban

Tenisz
2025.06.11. 13:03

Fucsovics két szoros játszmában nyert, bejutott a nyolcaddöntőbe Stuttgartban

Tenisz
2025.06.10. 13:39

Tenisz: Marozsán két helyet rontott, Fucsovics tizenkettőt javított a világranglistán

Tenisz
2025.06.09. 14:12
Ezek is érdekelhetik