Sinner magabiztos tenisszel jutott be az elődöntőbe Párizsban

T. Z.T. Z.
2025.10.31. 21:53
null
Jannik Sinner meggyőző játékkal jutott a négy közé (Fotó: Getty Images)
Az olasz Jannik Sinner két játszmában legyőzte az amerikai Ben Shelton a párizsi 1000-es tenisztorna férfi egyesének pénteki negyeddöntőjében.

A második helyen kiemelt Jannik Sinnernek minden esélye megvolt arra, hogy könnyedén masírozzon be az elődöntőbe, a negyeddöntős ellenfelét, az amerikai Ben Sheltont ugyanis korábban már hatszor is legyőzte, és csupán egyszer szenvedett tőle vereséget.

Shelton nem is tudott különösebb ellenállást kifejteni, rögtön az első szettben kétszer is elveszítette adogatását, és ezzel együtt a játszmát is bukta 6:3-mal.

A második szettben Shelton annyival közelebb került Sinnerhez, hogy egyszer el tudta venni a szerváját, de igazán szorossá így sem tudta tenni a játszmát, tekintve, hogy mellette kétszer elbukta a saját adogatását – a játszma ismét 6:3-mal lett az olaszé.

Sinner két szettben megnyerte a meccset, és emellett annak külön is örülhet, hogy viszonylag gyorsan letudta a negyeddöntőjét: a meccs csupán egy óra kilenc percig tartott. Sinner ellenfele az elődöntőben a Danyiil Medvegyev–Alexander Zverev mérkőzés győztese lesz.

A kora esti program másik mérkőzése sokkal több izgalmat hozott: az előzetesen esélytelenebbnek vélt kazah Alekszandr Bublik szetthátrányból fordítva, három játszmában legyőzte az ausztrál Alex De Minaurt, így bejutott a legjobb négy közé a francia fővárosban, ahol a kanadai Felix Auger-Aliassime lesz az ellenfele.

ATP 1000-ES TORNA, PÁRIZS (6 128 940 euró, kemény pálya)
NEGYEDDÖNTŐ
Sinner (olasz, 2.)–Shelton (amerikai, 5.) 6:3, 6:3
Bublik (kazah, 13.)–De Minaur (ausztrál, 6.) 6:7, 6:4, 7:5
Auger-Aliassime (kanadai, 9.)–Vacherot (monacói) 6:2, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Zverev jó két óra alatt továbbjutott a második fordulóból Wimbledonban

Tenisz
14 órája

Sinner a második meccsét már három szettben nyerte meg Wimbledonban

Tenisz
2026.07.01. 17:48

Isten veled, Csonti! – emlékezés Szikszay Andrásra

Képes Sport
2026.06.30. 13:48

Sinner már az első fordulóban ötszettes csatára kényszerült Wimbledonban, de továbbjutott

Tenisz
2026.06.29. 18:38

Az orvosi rendelőből kijőve védene címet Wimbledonban Jannik Sinner

Tenisz
2026.06.29. 08:30

Gyémánt Liga: Duplantis diadala, Lyles és Bol második lett Párizsban

Atlétika
2026.06.28. 20:42

Marozsán nem jutott be a fináléba, szettelőnyről kikapott a mallorcai tenisztorna elődöntőjében

Tenisz
2026.06.26. 20:31

Fucsovics Márton az első fordulóban búcsúzott a londoni tenisztornától

Tenisz
2026.06.16. 14:25
Ezek is érdekelhetik