Stollárék elődöntőbe jutottak a vuhani tenisztornán

2025.10.10. 14:45
null
Fotó: Getty Images
Stollár Fanny – Laura Siegemunddal az oldalán – bejutott az elődöntőbe a 3.65 millió dollár (1.1 milliárd forint) összdíjazású vuhani keménypályás női tenisztorna párosversenyében.

 

A magyar, német kettős az első fordulóban a Nicole Melichar-Martinez, Ljudmila Szamszonova amerikai, orosz duót győzte le három szettben szerdán, majd csütörtökön a negyedikként rangsorolt Mirra Andrejeva, Gyiana Snajder orosz páros ellen nyert két játszmában.

A pénteki negyeddöntőben Iva Jovic és Giuliana Olmos volt az ellenfél. Az amerikai, mexikói duót, amely a nyolcaddöntőben Babos Tímeát és brazil társát, Luisa Stefanit búcsúztatta, 1 óra 18 perc alatt verték Stollárék. Az első szettben a magyar, német kettős mindegyik adogatójátékát hozta, riválisáét pedig egyszer elvette. A második szakaszban már nem ment ilyen hatékonyan a szerva egyik oldalon sem, de míg Stollár és társa kétszer vesztette el az adogatógémjét, addig Jovic és Olmos háromszor.

A fináléért a Bianca Andreescu, Jüe Jüan kanadai, kínai vagy az Anna Danyilina, Aleksandra Krunic nyolcadik kiemelt kazah, szerb kettőssel kell majd megmérkőzni.

WTA-TORNA, WUHAN
Páros, negyeddöntő
Stollár Fanny, Laura Siegemund (magyar, német)–Iva Jovic, Giuliana Olmos (amerikai, mexikói) 6:4, 6:4

 

Legfrissebb hírek

Udvardy és Bondár is nyolcaddöntős Rabatban

Tenisz
2026.05.18. 16:25

Stollárék negyeddöntősök a strasbourgi tenisztornán

Tenisz
2026.05.18. 15:53

Udvardy javított, Marozsán és Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.05.18. 09:45

Tenisz: Piros Zsombor döntős a zágrábi tornán

Tenisz
2026.05.17. 14:42

Roland Garros: öt magyar szerepelhet párosban

Tenisz
2026.05.14. 16:32

Farkas Attila nem jutott főtáblára a kerekesszékeseknél a római tenisztornán

Tenisz
2026.05.12. 17:42

Nem jutott ki a vk-döntőre a kerekesszékes teniszválogatott, folytatás Rómában

Tenisz
2026.05.11. 10:39

Stollárék az első fordulóban búcsúztak párosban Rómában

Tenisz
2026.05.10. 15:33
Ezek is érdekelhetik