WTA-vb: megszenvedtek az oroszokkal Babosék, de nyertek

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.11.04. 21:14
null
Fotó: Getty Images
Ezúttal Babos Tímeáéknak hozott szerencsét a szuper tie-break – a magyar teniszezőnő Luisa Stefanival az oldalán 7:5, 2:6, 10–7-es győzelmet aratott a Gyiana Snajgyer, Mirra Andrejeva duó fölött a WTA-világbajnokság páros versenyének második fordulójában.

Négy játék alatt egy-egy megnyert, illetve elvesztett adogatójáték – röviden így lehetne összegezni a Babos Tímea, Luisa Stefani kettős második vb-meccsének elejét. Ellenfelük ugyanilyen mérleggel hozta ezt az időszakot, majd 2:2-nél négy bréklabdához is jutott, de a magyar, brazil páros a Gyiana Snajgyer, Mirra Andrejeva duó próbálkozásait sikerrel verte vissza. Sajnos csak a következő adogatásukig, mert ekkor az oroszok ismét brékeltek, de akárcsak azt megelőzően, a saját szervagémjükben ismét leadták az előnyt. Ezt pedig keserűen megbánták: Babosék 6:5-ös vezetésüknél újfent megemberelték magukat, és első brékesélyüket kihasználva 7:5-re hozták a szettet.

A második etapban, 1:1-es állásnál aztán az oroszok nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak: sorozatban négy gémet nyertek, és 5:2-nél a szettért szerváltak, majd meg is nyerték a játszmát. Következett a szuper tie-break, amelyben az első fordulóval ellentétben ezúttal 10–7-re Babosék bizonyultak jobbnak, így életben tartották elődöntős reményeiket.

Babos Tímea és Luisa Stefani az utolsó körben a csoportelső Katerina Siniaková, Taylor Townsend kettőstől 6:4, 7:6-os vereséget szenvedő Gabriela Dabrowski, Erin Routliffe kanadai, új-zélandi duó ellen játszik, és győzelme esetén biztosan ott lesz az elődöntőben.

WTA-VILÁGBAJNOKSÁG, RIJÁD
PÁROS, CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
Babos Tímea, Luisa Stefani (magyar, brazil, 7.)–Mirra Andrejeva, Gyiana Snajgyer (oroszok, 5.) 7:5, 2:6, 10–7 – döntő rövidítés
Katerina Siniaková, Taylor Townsend (cseh, amerikai, 2.)–Gabriela Dabrowski, Erin Routliffe (kanadai, új-zélandi, 3.) 6:4, 7:6 (7–3)

 

Legfrissebb hírek

Babos Tímea korábbi Grand Slam-döntőssel indul a januári tornákon

Tenisz
2025.11.27. 10:18

Babos Tímea: Ez még nem a végleges búcsú pillanata

Tenisz
2025.11.17. 13:33

Ezt nagyon kevesen csinálták meg – Babos Csaba a WTA-vb-n döntős Babos Tímeáról

Tenisz
2025.11.09. 11:46

Babos Tímea elmondta, miért nem folytatják a párost Stefanival

Tenisz
2025.11.08. 17:51

Nem jött össze Babosnak a negyedik világbajnoki cím

Tenisz
2025.11.08. 15:55

WTA-vb: Babos Tímea hat év után újra világbajnok lehet!

Tenisz
2025.11.07. 23:30

WTA-vb: Szabalenka legyőzte Gauffot, és magával vitte Pegulát a négy közé

Tenisz
2025.11.06. 18:52

Bajnokverés – elődöntőben Babosék a WTA-világbajnokságon!

Tenisz
2025.11.06. 15:04
Ezek is érdekelhetik