Kínos magyarázkodás a kenyai szövetségtől az egyiptomi szabadkártyája miatt

H. Á.H. Á.
2026.01.09. 15:10
null
Amint arról csütörtökön beszámoltunk, a kenyai fővárosban, Nairobiban zajló, a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) égisze alatt szervezett W35-ös női tenisztornán szabadkártyával indulhatott egy 21 éves egyiptomi hölgy, Hadzsar Abdelkader, aki 6:0, 6:0-ra kikapott az első fordulóban, úgy, hogy az egész mérkőzés során megnyert mindhárom pontja német ellenfele hibájából született. Az eset után megérkezett a kenyai szövetség magyarázata...

 

Aki esetleg lemaradt róla: még kedden derült ki, hogy a nairobi W35-ös torna 1. fordulójában szabadkártyával szereplő egyiptomi Hadzsar Abdelkader gyakorlatilag érdemi tenisztudás híján jutott az indulási lehetőséghez a profik között – simán ki is kapott 38 perc alatt 6:0, 6:0-ra. Nem először fordul elő az a tenisztörténelemben, hogy egy játékos nyert játék nélkül szenved vereséget, ám az, hogy mindössze három pontot nyerjen a vesztes fél, az meglehetősen ritkán előforduló esemény. A mérkőzésről készült videók persze hamar elterjedtek világszerte a közösségi médiában, s persze a nairobi torna szervezőit is felkérdezték, miért kaphatott szabadkártyát Abdelkader?

Tenisz
2026.01.08. 11:54

Egy teljesen fogalmatlan egyiptomi „teniszezőn” röhög a világ

Nemcsak a szabályokkal nem volt tisztában a kenyai profi tornán induló 21 éves Hadzsar Abdelkader, de még a labda eltalálásával is hadilábon állt.

 

A válasz pénteken aztán be is futott, ám nehéz eldönteni, hogy a kenyai szövetség magyarázkodása, vagy Abdelkader produkciója a kínosabb-e?

A szövetség ugyanis azt állítja, hogy aki eredetileg szabadkártyát kapott, úgy döntött, inkább a selejtezőben indul, és egyedül Abdelkader jelentkezett szabadkártyáért. „A rendelkezésre álló információk alapján, valamint a torna zavartalan és fair lebonyolítását, továbbá az afrikai tenisz fejlődését szem előtt tartva az a döntés született, hogy Abdelkader kisasszony megkapja az igényelt szabadkártyát” – írta a Kenyai Teniszszövetség közleményében.

A gond az, hogy a magyarázat több pontja is távol áll az életszerűségtől, illetve az általában követett gyakorlattól. Eleve a legritkábban mondják azt a versenyzők, hogy nem szeretnének alanyi jogon főtáblások lenni, inkább végigszenvednék magukat a bizonytalan kimenetelű selejtezőn. Másrészt, a szabadkártyákra nem jelentkezni szokás, azokat a szervezők ajánlják fel fiatal hazai tehetségeknek, esetleg olyan idősebb hazai teniszezőknek, akik éppen sérülés után térnek vissza, és ezzel segítenék a játékost. 

Azt azért legalább készségesen elismerik a kenyaiak, hogy Abdelkadernek nem kellett volna megkapnia ezt a szabadkártyát.

Ami egyébként magát a tornát illeti, azon 8. helyen kiemeltként a világranglistán 512. helyet elfoglaló Udvardy Luca is szerepel, és ha már ott van, folytatja remek szereplését. Pénteken délelőtt remek skalpot gyűjtött, amikor két könnyű játszmában, 6:0, 6:2-re legyőzte a torna 2. kiemeltjét, a világranglistán 343. helyen álló szerb Natalija Szenicset. Ezzel Udvardy bejutott az elődöntőbe, ahol az olasz Martina Colmegna lesz az ellenfele szombaton.

 

Legfrissebb hírek

Szabalenka visszavágott a melbourne-i vereségért Ribakinának Indian Wellsben

Tenisz
4 órája

Sinner először döntőzhet Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.14. 23:38

Indian Wells: Jack Draper döntő szettes meccsen győzte le Novak Djokovicsot

Tenisz
2026.03.12. 09:55

Fucsovics francia ellenfél ellen búcsúzott Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.09. 06:34

„Éjfél körül azt üzenték, ha nem kapok ki, elrabolják anyáékat” – Udvardy Panna

Tenisz
2026.03.06. 15:17

Udvardy Panna a negyeddöntőbe jutott az antalyai tenisztornán

Tenisz
2026.03.05. 14:27

Nehéz csoportban a mieink a Billie Jean King-kupa portugáliai tornáján

Tenisz
2026.03.05. 13:16

A rekorder Farkas László a 33. aranyérmét szerezte meg a kerekesszékes tenisz ob-n

Tenisz
2026.03.03. 11:13
Ezek is érdekelhetik