Marozsán a címvédő Monfils legyőzésével kezdett az aucklandi tenisztornán

K. Zs.K. Zs.
2026.01.13. 08:33
Marozsán Fábián három játszmában győzött (Fotó: Getty Images)
Marozsán Fábián három játszmában legyőzte a címvédő Gaël Monfilst a 700 ezer dollár (242 millió forint) összdíjazású aucklandi férfi kemény pályás tenisztorna 1. fordulójának keddi játéknapján.

A világranglistán elfoglalt 52. helyével a legjobb magyarnak számító játékos kedden a 39 éves Gaël Monfilsszel csapott össze, aki jelenleg csak 110. az ATP-rangsorban, de állt a 6. helyen is, és eddig 13 trófeát gyűjtött. A Vasas sportolója 2024 után kezdett ismét a veterán francia ellen Új-Zélandon, két évvel ezelőtt ő nyert 6:4, 6:7, 7:6-ra, azóta viszont kétszer kikapott a közönségszórakoztató stílusáról is ismert riválisától, aki sérülések miatt csaknem fél éve nem nyert mérkőzést.

A negyedik csata 5:5-ig stabil adogatójátékokat hozott, akkor az ellenfél elvette a magyar teniszező szerváját, majd megnyerte a szettet. A folytatás nagy fordulatot hozott, Marozsán szemlátomást ritmust váltott, megpróbálta kihasználni életkorbeli előnyét, miközben a francia az addiginál lassúbbnak tűnt, és egyre többet rontott. Marozsánnak egy brék elég volt, 3:0 után magabiztosan tartotta a távolságot, és további 35 perc elteltével egyenlített.

A döntő játszmában érvényesülni látszott Marozsán frissessége, 3:2-nél brékelőnybe került, csakhogy Monfils mozgósította az utolsó erőtartalékait, utolérte őt, a magyar teniszező pedig mérgében összetörte az ütőjét. Csalódottsága ezzel együtt nem tartott sokáig, összeszedte magát, és 4:4-nél ismét elvette riválisa adogatását.

Ez azt jelentette, hogy a győzelemért szervált, és mivel nem remegett meg a keze, sikerült lezárnia a 2 óra 2 perces találkozót. Diadala révén várhatóan a top 50-ben kezdi meg jövő héten az Australian Opent.

Marozsánra a nyolcaddöntőben a második helyen kiemelt norvég Casper Ruud vár.

„Nagy győzelemnek tartom a mait, mert nagyon nehéz, küzdelmes mérkőzés volt egy rutinos teniszező ellen, aki utolsó évét játssza a Touron. Összességében jó meccset játszottunk, még úgy is, hogy Monfils játékából igazán nehéz volt felkészülni. Sokszor variálja az ütéseit, minden taktika ott van a fejében, figyeli az ellenfelet, ezért trükkös, kiszámíthatatlan volt a mérkőzés, de örülök, hogy én győztem” – kezdte értékelését menedzsmentjének tájékoztatása szerint Marozsán Fábián, kifejtve, hogy az első szettet szorosan elbukta, de nem tört meg a lendülete, lelkesedése, ment tovább, és bízott benne, hogy meg tudja fordítani az állást.

„A döntő játszmában végig mondtam magamban, hogy nekem kell jobban bírnom, meg kell legyen az eredménye a felkészülésnek. A brékelőnyöm ellenére visszaengedtem a meccsbe Monfilst, ott elszakadt a cérna, eltörtem az ütőt, ami, tudom, hiba volt, elnézést kérek ezért. Azt a néhány pillanatot viszont sikerült átvészelni, higgadt maradtam és kulcsfontosságú volt, hogy 3:4-nél tartottam adogatásomat” – elemzett a magyar teniszező. 

A végén aztán sikerült kihasználnom Monfils megingását, újra elvettem a szerváját, és saját adogatásommal sikerült lezárnom a meccset, ami egyáltalán nem volt könnyű, még ha kívülről esetleg ez úgy is tűnt volna. Értékes sikernek tartom, és örülök, hogy továbbjutottam, de jön holnap már a következő meccs, Ruud ellen játszom, és szeretnék még a mainál is jobb teljesítményt nyújtani.”

Marozsán a norvég teniszezővel eddig egyszer találkozott, 2023-ban Sanghajban, s akkor a magyar bizonyult jobbnak. Kettejük második találkozója a szerdai programban kapott helyet, magyar idő szerint körülbelül reggel 6 órától.

ATP-TORNA, AUCKLAND (kemény pálya, 700 000 dollár)
1. forduló (a 16 közé jutásért)
Marozsán Fábián–Gaël Monfils (francia) 5:7, 6:3, 6:4

(MTI)

 

 

Legfrissebb hírek

Tenisz: Novak Djokovics visszalépett a miami mesterversenytől

Tenisz
2026.03.16. 21:42

Öt magyar az első százban a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.03.16. 09:56

Marozsán kiesett párosban az Indian Wells-i tenisztornán

Tenisz
2026.03.09. 00:06

Marozsán Fábián kikapott Bautistától Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.06. 06:59

Marozsán Fábián négy, Piros Zsombor 38 helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.03.02. 09:46

Marozsán ismét az első fordulóban búcsúzott Dubaiban

Tenisz
2026.02.24. 15:21

Marozsán rontott, Fucsovics javított a világranglistán

Tenisz
2026.02.23. 09:38

Nem ment ma az oroszok ellen: Marozsán is búcsúzott a dohai tornától

Tenisz
2026.02.18. 16:56
Ezek is érdekelhetik