Bardóczky Kornél: Felvettük a versenyt, de megérdemelten nyertek az amerikaiak

– Az Egyesült Államok volt a favorit Magyarország ellen a Davis-kupa-világdöntő selejtezőjének első fordulójában – nem sikerült mérkőzést nyernünk ellene a párharcban, négy nullával jutott tovább. Ennyivel jobbak voltak az amerikaiak nálunk?
– Tommy Paul nagy minőségi erősítést jelentett az amerikaiaknak, a világranglistán huszonkettedik, korábbi top tízes játékos bebizonyította Piros Zsombor ellen, milyen magas szintet képvisel. Óriási önbizalmat adott a személye az amerikai csapatnak. Biztos vagyok benne, Ethan Quinn újoncként is azért játszott ilyen jól, mert egy nullánál léphetett pályára Marozsán Fábián ellen, és számolhatott vele, hogy a csapata a páros mérkőzésen is favorit lesz, és Paul is jó eséllyel hozná a második pontot. Különösebb teher nélkül léphetett tehát pályára, és egyébként tényleg eszméletlenül jól játszott. De nem megkerülve a kérdést, igen, az amerikai tenisz jóval a magyar előtt jár, tizenöt játékosuk top százas, nálunk ketten azok. Összességében reális, hogy ők nyertek, de a Davis-kupában mindig történnek meglepetések, azt gondoltam, az egy egyes állást még kialakíthatjuk az első nap végére. Legbelül természetesen a kettő nullában is reménykedtem, és hogy ehhez Zsombi csodát hajt végre, ahogy tette azt már nemegyszer korábban a válogatottban, de ezúttal nem jött össze, ahogy sajnos az egy egy sem, bár közel voltunk hozzá. Fábi óriási meccsen, egy végletekig kiélezett döntő szett tie-breakben tizenhárom tizenegyre kapott ki, négy meccslabdája volt, az ellenfél is a negyediket használta ki. Nulla kettőnél nagyon nehéz dolgunk volt, meg kellett volna nyernünk a párost a folytatáshoz, emiatt játszattam Fábit és Zsombit, a két legjobbunkat a csapatból, akik tavaly szeptemberben az osztrákok ellen már legyőztek egy rutinos kettőst nulla kettőnél. Mindent megtettek, sajnos nem nyertek, egyetlen breakkel kaptak ki a döntő szettben. Kár, hogy nem sikerült győznünk, de azt gondolom, az osztrákok elleni vereség volt igazán fájó, ha ellenük nyerünk, itt kiemeltek lettünk volna, és a sorsolás is másképp alakul. Az amerikaiak abszolút megérdemelték a győzelmet, felvettük a versenyt, magas szinten játszottak a felek, de a nüanszok mindhárom tétmeccsen feléjük billentek, jobbak voltak.

– Az ellenfélnél hárman is újoncok voltak a Davis-kupában, nem szerepeltek még ebben a légkörben, de úgy tűnt, mégsem játszott szerepet a tapasztalat hiánya.
– Paul esetében nyilván nem volt kérdés, hogyan kezeli a közeget, de Quinn is olyan attitűddel játszott, mintha már tíz éve szerepelne a Davis-kupában, mintha természetes lenne neki idegenben, hatezer ember előtt játszani úgy, hogy a közönség nagy része nem neki drukkol, közben néhányan szirénáznak, dobolnak, olykor megpróbálják kicsit megzavarni. Egyszer sem rebbent meg a szeme, nem reklamált, még csak nem is nézett csúnyán, nem elégedetlenkedett. Fejben nagyon erős, fogunk még róla hallani.

– Vasárnap a párharc végeztével elmondta, kettő null vagy egy egy esetén valószínűleg nem játszatta volna párosban Marozsán Fábiánt és Piros Zsombort, pont azért, hogy egyesben pihentebben álljanak ki. Null kettő után viszont nem lehetett más a taktika, a legjobbjainkat küldte pályára a versenyben maradás érdekében. Piros Zsombor viszont kissé meghúzta a jobb combját Tommy Paul ellen, a szombati nap végén arról is beszélt, talán sok lehet, ha kétszer kell játszania. Milyen állapotban lépett pályára vasárnap?
– Megfelelő állapotban volt, játékra készen. Még szombat este megkapta a kezelést, elvégeztek számos tesztet a jobb lábán, amelyek már akkor is jó eredményeket mutattak. Vasárnap reggel megismételtük a felméréseket, változatlanul megfelelő állapotban volt, akkor már Zsombi is azt mondta, nincs, ami akadályozná a pályára lépését.

– Rendezőként a salak borítást választottuk, ami a kemény pályás tornák közepette egy kicsit a mieinktől is alkalmazkodást igényelt. Jelentett ez bármilyen hátrányt, vagy inkább az számított, hogy kemény pályán még jobbak lennének az amerikaiak?
– Hátrányt nem jelentett, a mi játékosaink salakon nőttek fel, és az ő szintjükön átállni kemény pályáról salakra nem olyan nagy művészet. Nem is azért választottuk a salakot, mert az amerikaiak azon ne tudnának játszani, hanem mert ha kemény pályán rendeztük volna a meccseket, biztos vagyok benne, hogy Ben Shelton és Taylor Fritz közül még legalább egyikük eljön. Ők neveztek az e heti dallasi ötszázas kemény pályás versenyre, és úgy számoltam, hogy e mellé nehézséget jelentene nekik egy kontinensváltás borításváltással egybekötve, így a legjobbjaikat a top harmincból kivehetjük a párharcból, és nagyobb esélyünk marad, valamennyire kiegyenlítjük az erőviszonyokat. Az első nevezés alapján úgy tűnt, ez a terv be is jött (Bob Bryan szövetségi kapitány eredetileg négy játékost nevezett januárban, egyesben az újonc Ethan Quinnt és Emilio Navát – a szerk.), de még így is nagyon erősek voltak két top százassal. Ráadásul Paul nevezésével okosan döntöttek, véleményem szerint a legjobb harmincban elhelyezkedő amerikaiak közül ő játszik a legjobban salakon.