Medvegyev legyőzésével Sinner nyerte az Indian Wells-i férfi tenisztornát

A két világklasszis játékos korábban már 15-ször találkozott egymással, és a mérleg szinte teljesen kiegyenlített volt: az elődöntőben a világelső Carlos Alcarazt búcsúztató Danyiil Medvegyev győzött hétszer, míg Jannik Sinner nyolcszor. Előzetesen most is minden jel arra utalt, hogy a két teniszező nagyon szoros mérkőzést játszik majd egymás ellen az egyik legnagyobb presztízsű kemény pályás mestertornán.
Az első játszma teljességgen meg is felelt a várakozásoknak, ugyanis Sinner és Medvegyev is nagyon stabil volt a saját adogatásánál. Az olasz ugyan eljutott két bréklabdáig a hetedik játékban, de ezeket Medvegyev hárította, így végül rövidítés döntött a játszmáról. Itt Sinner két pont elnyert ellenfelétől, ennek köszönhetően pedig nagyon szoros csatában, 8–6-ra lezárta a tie breaket és szettelőnybe került.
A második játszma talán az elsőnél is kiélezettebb küzdelmet hozott – erre utalt, hogy egyik játékos sem jutott bréklabdáig, így ismét csak rövidítés döntött a szett sorsáról. Úgy tűnt, ezúttal fordul a szerencse, Medvegyev ugyanis remekül kezdett és 4–0-ra elhúzott. Ezt követően azonban egyetlen pontot sem tudott nyerni az orosz, Sinner a szettet a sírból visszahozva előbb kiegyenlített, majd ismét brékelte ellenfelét – így 7–4-gyel lezárta a szettet és ezzel a mérkőzést is.
Az összecsapás egy óra 55 percig tartott, Sinner pedig pályafutása 24. tornagyőzelmének örülhetett.
TENISZ
ATP 1000-ES TORNA, INDIAN WELLS (9 415 725 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, DÖNTŐ
Jannik Sinner (olasz, 2.)–Danyiil Medvegyev (orosz, 11.) 7:6 (8–6), 7:6 (7–4)

Sinner először döntőzhet Indian Wellsben

Már nem Molnár Krisztián edzi Piros Zsombort

Fucsovics francia ellenfél ellen búcsúzott Indian Wellsben

Los Angeles 2028: Djokovics megpróbálná megvédeni címét

Piros Zsombor nyerte meg a luganói tenisztornát



