Oszaka Naomi legyőzésével nyolc között a világelső Szabalenka a Roland Garroson

2026.06.01. 22:11
null
Arina Szabalenka már a legjobb nyolc között (Fotó: Getty Images)
A 19. helyen kiemelt amerikai Madison Keys három játszmában kikapott hétfőn az orosz Gyiana Snajgyertől, míg a női világelső fehérorosz Arina Szabalenka két jászmában legyőzte a világranglista korábbi éllovasát, a japán Oszaka Naomit a francia nyílt teniszbajnokság női nyolcaddöntőjében.

Egy másik orosz, Anna Kalinszkaja is nagy csatában jutott be a legjobb nyolc közé. Snajgyer a negyeddöntőben az első helyen kiemelt fehérorosz Arina Szabalenkával vagy a japán Oszaka Naomival találkozik.

Szabalenka és Oszaka meccsén az esélyesebb európai játékos, aki idén immár harmadszor múlta felül ázsiai riválisát, az első szettben 5:5-nél a lehető legjobbkor nyert játékot fogadóként, majd labdavesztés nélkül nyerte meg a saját adogató játékát. Eleinte a folytatásban is szoros volt az összecsapás, 3:3-ig fej fej mellett haladtak a felek, innentől viszont már csak a tavaly döntőig menetelő Szabalenka nyert játékot, így majdnem másfél órás csata után lépett a legjobb nyolc közé, ahol az orosz Gyiana Snajgyer lesz az ellenfele.

Később a negyedik helyen kiemelt kanadai Félix Auger-Aliassime három játszmában legyőzte a chilei Alejandro Tabilot, így gond nélkül jutott tovább. A mérkőzés 2 óra 8 percig tartott. A világranglista hatodik helyén álló tengerentúli játékos a negyeddöntőben a tizedikként rangsorolt olasz Flavio Cobollival csap össze.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (61 723 000 euró, salak)
NYOLCADDÖNTŐ
NŐI EGYES
Szabalenka (fehérorosz, 1.)–Oszaka (japán, 16.) 7:5, 6:3
Snajgyer (orosz, 25.)–Keys (amerikai, 19.) 6:3, 3:6, 6:0 
Kalinszkaja (orosz, 22.)–Potapova (osztrák, 28.) 6:4, 2:6, 7:6 (10–7)
Chwalinska (lengyel)–Parry (francia) 6:3, 6:2 
FÉRFI EGYES
Cobolli (olasz, 10.)–Svajda (amerikai) 6:2, 6:3, 6:7 (3–7), 7:6 (7–5)
Auger-Aliassime (kanadai, 4.)–Tabilo (chilei) 6:3, 7:5, 6:1
Berrettini (olasz)–J. M. Cerúndolo (argentin) 6:3, 7:6 (7–2), 7:6 (8–6)
Mensík (cseh, 26.)–Rubljov (orosz, 11.) 6:3, 7:6 (8–6), 4:6, 2:6, 6:3
Fonseca (brazil, 28.)–Ruud (norvég, 15.) 7:5, 7:6 (10–8), 5:7, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Rosszul sikerült Djokovics US Open-főpróbája

Tenisz
4 órája

Tenisz: Marozsán Fábián három szettben kapott ki Cincinnatiben

Tenisz
Tegnap, 7:46

Alexander Zverev ismét ott van a németek Davis-kupa-keretében

Tenisz
2026.08.14. 16:43

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Nyolc közé sem jutott a világelső Szabalenka Torontóban

Tenisz
2026.08.09. 10:04

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31