Újabb óriási meglepetés a Roland Garroson: Szabalenka szettelőnyről kikapott a negyeddöntőben

2026.06.03. 15:57
Gyiana Snajgyer élete első elődöntőjére készülhet Grand Slam-tornán (Fotó: Getty Images)
Óriási meglepetésre az előzetesen jóval esélytelenebb orosz Gyiana Snajgyer három játszmában legyőzte az első helyen kiemelt Arina Szabalenkát a francia nyílt teniszbajnokság (Roland Garros) szerdai negyeddöntőjében.

A tavaly döntős fehérorosz játékos két brékkel hamar elhúzott Snajgyertől, egyet pedig meg is őrzött a szett végéig, így 48 perc után előnybe került. A második felvonás sokáig hasonló forgatókönyv szerint zajlott: két fogadóként megnyert játékkal Szabalenka 4:1-re vezetett, a 25. helyen kiemelt riválisa viszont ezúttal 5:5-nél utolérte. Snajgyer ezt követően is lendületben maradt, így sorozatban megnyert négy játékkal egyenlített.

A továbbjutásról határozó harmadik játszmára Szabalenka mentálisan teljesen szétesett, a végére már azzal is problémája volt, hogy pályára üsse a labdát, így Snajgyer játékvesztés nélkül lesöpörte a világelsőt. A meccs 2 óra 14 percig tartott.

Snajgyer a torna meglepetésemberével, a selejtezőből induló lengyel Maja Chwalinskával találkozik a csütörtöki elődöntőben.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (61 723 000 euró, salak)
NEGYEDDÖNTŐ
NŐI EGYES
Gyiana Snajgyer (orosz, 25.)–Arina Szabalenka (fehérorosz, 1.) 3:6, 7:5, 6:0
Maja Chwalinska (lengyel)–Anna Kalinszkaja (orosz, 22.) 7:6 (7–3), 6:3

 

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Nyolc közé sem jutott a világelső Szabalenka Torontóban

Tenisz
2026.08.09. 10:04

Csak öt játékot nyerve búcsúzott a Roland Garros bajnoka Torontóban

Tenisz
2026.08.08. 11:46

Stollárék párosa nyolcaddöntős a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 23:08

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09

Udvardy Panna továbbjutott Torontóban, Oszakával találkozik

Tenisz
2026.08.04. 08:28

Djokovics és Szabalenka összeállnak vegyes párosban a US Openen

Tenisz
2026.07.28. 12:18

Bondár Anna kikapott a hamburgi tenisztorna döntőjében

Tenisz
2026.07.26. 16:01