Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

A kemény pályás mérkőzésen mindkét játékos az ellenél adogatójátékából élt igazán, míg nyolcszor-nyolcszor elvették egymás adogatását, a sajátját Bondár ötször, a negyedik helyen kiemelt Ruse négyszer hozta. Az igazi különbséget az jelentette, hogy a magyar teniszező az első adogatásai 56%-át beütötte, és ezekből többségében pontot szerzett, a román első szervái csak 42%-ban voltak érvényesek, a második adogatásaiból kialakult labdamenetek kétharmadát pedig Bondár nyerte meg.
A pénteki programot elmosta az eső, szombaton viszont pótolták az elmaradt mérkőzéseket, és az elődöntőkre is sor kerülhet, így Bondárnak még szombaton játszania kell a döntőért a másodikként kiemelt Kimberly Birrell-lel, akinek valamivel kevesebb ideje volt a regenerálódásra, hiszen az ausztrál velük egy időben negyedórával tovább tartó, 2 óra 38 perces mérkőzésen győzte le az amerikai Katie Volynetset.
WTA 250-ES TORNA, KOREA OPEN, SZÖUL (283 347 dollár, kemény pálya)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Bondár Anna (magyar, 6.)–Gabriela Ruse (román, 4.) 6:4, 1:6, 6:2

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Kiesett Szöulban a Bondár, Stollár kettős

WTA-vb: Charlotte lesz az új helyszín

Udvardy Panna győzelemmel kezdett a guadalajarai WTA-tornán




