Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

H. Á.H. Á.
2026.09.24. 08:43
null
Bondár Anna óriási mérkőzést nyert meg (Fotó: Getty Images)
A 6. kiemelt Bondár Anna három játszmában legyőzte az örmény Alina Csarajevát a 250-es besorolású szöuli WTA-tenisztorna 2. fordulójában magyar idő szerint csütörtök hajnalban, így bejutott a legjobb nyolc közé.

Noha előzetesen a világranglistán 69. helyen álló Bondár Annát lehetett esélyesnek tekinteni a 121. helyen álló 24 éves örmény ellen, azért nem ártott óvatosnak lenni: Csarajeva az első fordulóban három játszmában a 2020-as Australian Open győztesét, Sofia Kenint győzte le, ezzel pályafutása egyik legnagyobb skalpját gyűjtötte be. Ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Bondár az idei hamburgi tornán a negyeddöntőben megnyerte kettejük eddigi egyetlen korábbi találkozóját.

Hogy a múltból nem lehet kiindulni, azt ékesen bizonyította ez a mérkőzés. A magyar lány az első szett közepén két brékváltás után a legjobbkor vette el ismét Csarajeva adogatását: a tizedik játékban, s ezzel 6:4-re behúzta az első játszmát. A második felvonásban aztán Bondár gyorsan kihasználatlanul hagyott három bréklabdát, majd hátrányba is került a szett első harmadának végén, de megint a tizedik gém hozta a fordulópontot, visszabrékelve egyenlített, s végül jöhetett a rövidítés. Itt viszont Csarajeva volt az összeszedettebb, s végül a negyedik játszmalabdáját kihasználva kiharcolta a döntő szettet. 

Ez ismét egy gyors brékváltással kezdődött a játszma elején, viszont 2:2 után az utolsó játékig nem hozott újabb adogatóelőnyt – az örmény 6:5-ös vezetésénél Bondárnak kellett hárítania a meccslabdát, s ez olyan kiválóan sikerült neki, hogy azzal lendülettel hozta is az adogatását, vagyis jöhetett az újabb rövidítés.

A meccset mindenképpen eldöntő rövidítés is egy gyors brékváltással indult, majd Bondár szerzett adogatóként pontot 2–2 után, de nem tudta mögé tenni mindkét adogatását. Ahogy Csarajeva újabb elherdált adogatópontja után sem, ám 6–5-ös vezetésnél aztán Bondár Anna fogadóként jutott meccslabdához és ki is használta a lehetőséget, s megnyerte a maratoni hosszúságúnak számító, 3 óra 18 percig tartó összecsapást.

Bondár a legjobb nyolc között a negyedikként rangsorolt román Elena Gabriela Rusével vagy a dél-koreai Ku Jon Vuval mérkőzik meg.

WTA 250-ES TORNA, KOREA OPEN, SZÖUL (283 347 dollár, kemény pálya)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Bondár Anna (magyar, 6.)–Alina Csarajeva (örmény) 6:4, 6:7 (6–8), 7:6 (7–5) 

 

 

Legfrissebb hírek

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
13 órája

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
15 órája

Nehéz kezdés után Bondár Anna győzött a szöuli teniszverseny első fordulójában

Tenisz
2026.09.22. 08:52

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Kiesett Szöulban a Bondár, Stollár kettős

Tenisz
2026.09.21. 12:19

Marozsán egy, Udvardy tíz helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.09.21. 11:10

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31