Marozsán hosszú csatát nyert meg, ott van a nyolc között a hangcsoui teniszversenyen

Az első gémet Marozsán Fábián magabiztosan megnyerte, és bár a következő adogatójátékát elbukta, viszonylag gyorsan visszabrékelt, és a felek eljutottak a rövidítésig. Az első pont ott is a magyar teniszezőé lett, csakhogy a folytatásban a selejtezőből felkerülő rutinos japán játékos összpontosított jobban, és az övé lett az első játszma (6:7).
A második szett elején Marozsánnak bréklabdája volt, de Daniel Taro akkor még visszaverte a támadást, 5:5-ig mindketten nyerték a szervagémjeiket – az adogatásban feljavuló magyar játékos kétszer is semmire. A 11. gémben Marozsán három bréklabdát is kiharcolt, a harmadikat kihasználta, és utána a saját szerváival egyenlített (7:5).
Marozsán lendületben maradt, a harmadik játszma első játékában négyszer is egylabdányira volt a bréktől, de ezúttal japán riválisa visszaküzdötte magát, és kezdődött megint a türelemjáték: a folytatásban brékpontig sem jutottak a felek, a rövidítésre maradt a döntés. Ott az első pont Danielé lett, aztán a következő hét (!) Marozsáné – a 2 óra 41 perces csata végén ő jutott be a negyeddöntőbe (7:6).
A magyar teniszező következő ellenfele a francia Kyrian Jacquet lesz, aki a 2. fordulóban 6:2, 6:3-ra megverte a harmadik helyen kiemelt argentin Tomás Martín Etcheverryt.
Bondár Anna a szöuli WTA-tornán szerepel, a legjobb nyolc között a negyedikként rangsorolt román Elena Gabriela Rusével játszott volna pénteken, ám a kitartó esőzés miatt a mérkőzést szombatra halasztották.
ATP 250-ES TORNA, HANGCSOU (1 039 090 dollár, kemény pálya)
EGYES, 2. FORDULÓ (a 8 közé jutásért)
Marozsán Fábián (magyar, 6.)–Daniel Taro (japán) 6:7 (2–7), 7:5, 7:6 (7–1)

Davis-kupa: Marozsán Fábián kezd Luxemburg ellen







