Ribakina a női egyes bajnoka a US Openen

2026.09.13. 00:50
null
Jelena Ribakina a US Open bajnoka (Fotó: AFP)
A hétfőtől világelső kazah Jelena Ribakina nyerte meg az amerikai nyílt teniszbajnokságon a női egyest, mivel a szombati döntőben három szettben legyőzte a címvédő fehérorosz Arina Szabalenkát.

Az idén másodszor csapott össze Grand Slam-döntőben a leendő világelső Ribakina és a világranglistát még hétfőig – 99 héten át – vezető Szabalenka. Utóbbi arra készült, hogy New Yorkban megszerezze sorozatban harmadik trófeáját, ami azt jelenti, hogy szériában 20 győztes meccsnél tartott, és már csak egy választotta el attól, hogy Chris Evert és Serena Williams után triplázzon a US Openen. Ellene szólt ugyanakkor, hogy márciusi, miami diadala óta egyetlen tornát sem nyert, még csak döntőbe sem jutott.

Saját bevallása szerint az elvesztett világelsőség után a serleg mellett az volt a célja szombaton, hogy ne kerüljön túl nagy hátrányba a WTA-rangsorban: előre lehetett tudni, hogy Ribakina sikerével Szabalenka hátránya 2026 pont lesz, a fehérorosz címvédése esetén viszont csak 626 pont lesz a távolság közöttük.

Az oroszból 2018-ban – a jobb anyagi támogatás reményében – kazahhá lett Ribakina pályafutása első US Open-döntőjében és egyben negyedik Grand Slam-fináléjában lépett pályára, és a 2022-es wimbledoni és az idei Australian Open-siker után a harmadik GS-ére hajtott.

Kettejük mérlegében az ötödik GS-ére hajtó fehérorosz 10–7-re vezetett Ribakinával szemben, aki az Australian Open fináléjában jobbnak bizonyult nála, ám utána Indian Wellsben és Miamiban is sikerült visszavágnia.

A jelenkor két legnagyobb ütőerejű teniszezőjének a 18. csatája a várakozásoknak megfelelően rövid labdamenetekkel és 190 kilométer/óra körüli adogatásokkal indult, utóbbiak a férfi mezőnyben is megállnák a helyüket. A címvédő egy kettős hiba révén 2:2-nél elvesztette a szerváját, moszkvai születésű kihívója pedig – aki a 30. játékos lesz a női ranglista élén – végigvitte előnyét, és 44 perc alatt szettelőnybe került. Szabalenka a folytatásban is minden pontot harsányan kommentált, míg ellenfele szokás szerint sztoikus nyugalommal fogadta a jó és a rossz ütéseket is. Ribakina 4:5-nél még hárított két szettlabdát adogatóként, de 5:6-nál már nem bírta idegekkel, így a világelső 1 óra 43 percnél kiegyenlített.

Az utolsó felvonásban 1:1-nél a kazah került brékelőnybe, 3:1-re ellépett, majd 4:2-nél kihasználta a fehérorosz újabb bizonytalankodását, és 5:2-nél a serlegért adogatott. Ekkor már nem remegett meg a keze, és 11. ászával lezárta a 2 óra 21 perces találkozót.

A 27 éves Ribakina a 14. trófeája és harmadik GS-címe mellé 5.5 millió dollárt (1.7 milliárd forint) kapott.

TENISZ
US OPEN, NEW YORK
NŐI EGYES, DÖNTŐ
Jelena Ribakina (kazah, 2.)–Arina Szabalenka (fehérorosz, 1.) 6:4, 5:7, 6:2

Ribakina legszebb játékai a tornán

 

Legfrissebb hírek

Szabalenka lejtmenetben: a háromszoros bajnok első meccsén kiesett Vuhanban

Tenisz
20 órája

Szabalenka is búcsúzott a pekingi tenisztornán

Tenisz
2026.10.04. 12:19

Női tenisz: a 118. helyezett búcsúztatta a világelső Ribakinát Pekingben

Tenisz
2026.10.03. 18:53

Másodikként Szabalenka is biztosította helyét a WTA-vb-n

Tenisz
2026.09.30. 13:22

Pekingi tenisztorna: Bondár Szabalenkával, Udvardy Swiatekkel találkozhat

Tenisz
2026.09.28. 17:12

Billie Jean King-kupa: nem játszik a döntőben a friss világelső Ribakina

Tenisz
2026.09.18. 14:23

Sinner újra edzésben, szeptember végén Pekingben térhet vissza

Tenisz
2026.09.15. 14:43

Ribakina a női teniszezők világranglistájának harmincadik éllovasa

Tenisz
2026.09.14. 11:27