Ribakina elődöntős a US Openen, hétfőtől világelső lesz

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2026.09.09. 22:45
null
Jelena Ribakina megelőzi a világranglistán Arina Szabalenkát (Fotó: Getty Images)
Jelena Ribakina három játszmában, 3:6, 6:1, 6:4-re legyőzte Cseng Csin-vent, ezzel nemcsak bejutott a US Open elődöntőjébe, hanem az is eldőlt, hogy hétfőtől világelső lesz. A kazah teniszező a négy között Coco Gauff-fal csap össze, aki Mirra Andrejevát múlta felül szerdán 2:6, 7:6, 6:2-re, miután a második szettben két meccslabdát is hárított.

A világranglistán 121. helyen álló, korábbi 4. helyezett Cseng Csin-ven jól kezdett, három adogatójátékát is semmire nyerte, majd 4:3-as vezetésénél brékelte a 2. helyen kiemelt Jelena Ribakinát. A kétszeres Grand Slam-győztes, orosz származású, nyolc éve kazah színekben szereplő játékosnak öt bréklabdája is volt a következő gémben, ám a kínai teniszező a negyedik játszmalabdáját kihasználta. A második felvonás viszont nagyon sima volt, Ribakina kétszer brékelve egyenlített, így jöhetett a döntő szett.

Az első nyolc játékban egy-egy bréklabdájuk volt, egyébként magabiztosan hozták a szervagémjeiket. Aztán a 2024-ben Australian Open-döntős Cseng semmi 40-nel kezdett, ám mindhárom bréklabdát hárította. Azonban ezt negyedszer is meg kellett volna tennie, ekkor pedig kettős hibát ütött. A 27 éves rivális az első meccslabdáját kihasználta, miután a kínai a hálóba ütött, így 2 óra 15 perc alatt véget ért a mérkőzésük.

Ribakina készülhet az elődöntőre, ahová a US Openen először jutott be (korábban még negyeddöntős sem volt), emellett pedig az is eldőlt, hogy hétfőtől ő lesz a világelső – pályafutása során először. A kazah versenyzőnek az élő rangsorban 8681 pontja van, így sem a jelenlegi ranglistavezető Arina Szabalenka, sem Jessica Pegula, sem Coco Gauff nem tudja megelőzni, még US Open-győzelem esetén sem – ebben az esetben nekik 8575, 8485 és 8464 pontjuk lenne. Ribakina lesz a 30. világelső a nőknél, akiknél kazah teniszező még sohasem állt az élen.

Coco Gauff ötből ötször megverte eddig Mirra Andrejevát, mégis borzasztóan, 0:4-gyel kezdett az utolsó negyeddöntős meccsen. Aztán két szervagémjét meg tudta nyerni, de a szett így is 27 perc alatt elment. A kétszeres GS-bajnok amerikai játékos a folytatásban is sokkal többet rontott, mint ellenfele, de egy-egy bréklabda hárításával hozta az első két adogatójátékát. Aztán egy bréklehetősége neki is volt, ezt viszont a 19 éves orosz hárította. Fokozatosan javult fel Gauff, és egyre több hibára késztette Andrejevát, aki a hatodik gémben bréklabdánál hosszút ütött, ezzel 4:2-es hátrányba került. A Roland Garros idei győztes rögtön visszabrékelt, ám a következő szervagémjét megint elbukta.

A 22 éves amerikai a szettért adogathatott, ám három kettős hibát is ütött, majd egy hálóba vágott labdával el is vesztette a játékot. Andrejeva egyenlített, majd brékelhetett volna, ám csúnya tenyeres rontással elszalasztotta az esélyt. Végül tie-break döntött, mely során Gauff a minibrékelőnyét nem tudta megőrizni, majd két mérkőzéslabdát kellett hárítania, ami sikerült neki, a szettlabdáját pedig kihasználta, így egyenlített.

A döntő játszmában 1:1-nél Andrejeva kétszer rontott 30 mindnél, ezzel brékhátrányba került, míg 2:4-nél semmire veszítette el az adogatójátékát. A fiatal orosz nem tudott mit kezdeni a már sokkal magabiztosabban játszó Gauff-fal, aki az utolsó gémben a második meccslabdáját kihasználta, így hatodszor is legyőzte riválisát – ezúttal 2 óra 21 perc alatt. Az amerikai játékos eddig egyszer, 2023-ban jutott be a négy közé a US Open, akkor meg is nyerte. Az ellenfele Jelena Ribakina lesz, aki ellen 1–1-re áll.

US OPEN, NEW YORK (108 000 000 dollár, kemény pálya)
NEGYEDDÖNTŐ
NŐI EGYES
Ribakina (kazah, 2.)–Cseng Csin-ven (kínai) 3:6, 6:1, 6:4
Gauff (amerikai, 4.)–Andrejeva (orosz, 5.) 2:6, 7:6 (9–7), 6:2
FÉRFI EGYES
23.00: Hacsanov (orosz)–Blockx (belga, 28.)
Csütörtök, 2.00: Zverev (német, 1.)–Van de Zandschulp (holland)

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
NŐI EGYES
Szabalenka (fehérorosz, 1.)–Pegula (amerikai, 3.)
Gauff (amerikai, 4.)–Ribakina (kazah, 2.)
FÉRFI EGYES
Zverev (német, 1.)/Van de Zandschulp (holland)–Hacsanov (orosz)/Blockx (belga, 28.)
Tiafoe (amerikai, 11.)–Shelton (amerikai, 8.)

 

Legfrissebb hírek

Hazai siker a pekingi tenisztorna női egyesének döntőjében

Tenisz
2026.10.11. 16:39

Női tenisz: a 118. helyezett búcsúztatta a világelső Ribakinát Pekingben

Tenisz
2026.10.03. 18:53

Billie Jean King-kupa: nem játszik a döntőben a friss világelső Ribakina

Tenisz
2026.09.18. 14:23

Sinner újra edzésben, szeptember végén Pekingben térhet vissza

Tenisz
2026.09.15. 14:43

Ribakina a női teniszezők világranglistájának harmincadik éllovasa

Tenisz
2026.09.14. 11:27

„Isten látta, mennyit dolgoztunk” – Zverev édesanyja előtt tisztelgett a US Open-döntő után

Tenisz
2026.09.14. 10:16

Shelton nem bírta megtörni az amerikai férfi teniszezők átkát, Zverev a US Open idei bajnoka

Tenisz
2026.09.13. 23:56

Brad Pitt, Pink és Jake Paul is ott volt a lelátón a US Open női döntője alatt – képek

Tenisz
2026.09.13. 09:33