US Open: Zverev három, Shelton négy szettben jutott döntőbe

P. K.P. K.
2026.09.12. 07:11
null
Alexander Zverev három szettben győzött az egyik elődöntőben (Fotó: AFP)
Az amerikai nemzetközi teniszbajnokságon férfi egyesben is kialakult a döntő párosítása. Magyar idő szerint szombat hajnalban, az elődöntőben az 1. helyen kiemelt német Alexander Zverev három szettben győzött az orosz Karen Hacsanov ellen, míg a másik ágon a 8. helyen rangsorolt Ben Shelton nyerte meg az amerikai házirangadót Frances Tiafoe ellen, négy játszmában.

 

Időben az Alexander Zverev–Karen Hacsanov mérkőzést rendezték előbb a férfi egyes elődöntőjében a US Openen, és ez volt a rövidebb találkozó is a két meccs közül. A világranglistán 2. helyen álló, de a tornán 1. helyen kiemelt Zverev ugyanis három szettben győzött, igaz, a második és a harmadik játszma egyaránt kiélezett rövidítésben dőlt el.

Az első szettet már 37 perc alatt behúzta Zverev 6:3-mal, miután 4:3-at követően elvette az ellenfele adogatójátékát. A második játszma rögtön egy Zverev-brékkel indult, utána viszont a német 2:1-es vezetésénél ezt visszavette Hacsanov, és a folytatásban az egész meccsen nem volt már több brék, csak a két rövidítésben. Az elsőt 9–7-re, a másodikat 8–6-ra nyerte meg a meccsen hét ászt ütő Zverev (Hacsanovnak egy ásza volt), így 2 óra 59 perc alatt 6:3, 7:6, 7:6-ra győzött.

A másik ágon Frances Tiafoe kezdte jobban a Ben Shelton elleni összecsapást, hiszen az első szettben 5:4-nél brékelt, így 6:4-gyel behúzta a szettet. A másodikban viszont Tiafoe kétszer is elveszítette a saját szervajátékát, Shelton csak egyszer, így Shelton 6:3-mal egyenlített. A folytatásban Shelton már egyszer sem veszítette el a szervajátékát, míg Tiafoe háromszor is. A 3 óra 18 perc alatt, négy szettben, 4:6, 6:3, 6:3, 7:5-re nyerő Shelton húsz ászt ütött a meccsen (Tiafoe csak hármat), és összesen hússzal több nyerő ütése volt (47–27), ami döntőnek bizonyult.

A Zverev–Shelton döntőt magyar idő szerint vasárnap 20 órától rendezik meg New Yorkban. A német klasszisnak ez lesz a második döntője a US Openen (az elsőt 2020-ban elveszítette) és a harmadik Grand Slam-döntője idén, míg Shelton pályafutása első GS-fináléjára készülhet. 2010 óta ő a második amerikai teniszező, aki fináléig menetelt GS-viadalon, amennyiben nyer, 23 év után lesz győztese az Egyesült Államoknak a négy legnagyobb torna egyikén, 2003-ban Andy Roddick diadalmaskodott New York-ban.

US OPEN, NEW YORK (108 000 000 dollár, kemény pálya)

FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Zverev (német, 1.)–Hacsanov (orosz)  6:3, 7:6 (9–7), 7:6 (8–6)
Shelton (amerikai, 8.)–Tiafoe (amerikai, 11.) 4:6, 6:3, 6:3, 7:5 

SZOMBATI PROGRAM
FÉRFI PÁROS, DÖNTŐ
18.00: Neal Skupski, Christian Harrison (brit, amerikai, 5.)–Tim Pötz, Kevin Krawietz (németek, 6.) (Tv: Eurosport1)
NŐI EGYES, DÖNTŐ
22.00: Arina Szabalenka (fehérorosz, 1.)–Jelena Ribakina (kazah, 2.)  (Tv: Eurosport1)

VASÁRNAP
FÉRFI EGYES, DÖNTŐ
20.00: Zverev (német, 1.)– Shelton (amerikai, 8.)  (Tv: Eurosport1)

 

 

Legfrissebb hírek

Zverev elveszítette első meccsét világelsőként

Tenisz
13 órája

Csennai tenisztorna: Udvardy ismét korán búcsúzott

Tenisz
2026.11.03. 10:47

Fejd a tehenet, és világsztár leszel!

Népsport
2026.11.03. 09:09

Alexander Zverev a 30. világelső a férfiaknál

Tenisz
2026.11.02. 10:13

Bázelben Vacherot, Bécsben Alcaraz nyert tornát

Tenisz
2026.11.01. 18:20

Zverev negyeddöntős Bécsben, hétfőtől ő a világelső

Tenisz
2026.10.29. 20:57

Stollár Fannyék párosa búcsúzott Kantonban

Tenisz
2026.10.29. 09:12

„Mélyen megsebzett” – Monfils a Szvitolinával való szakításáról

Tenisz
2026.10.28. 10:19