Hamar végét ért a sanghaji torna a születésnapos Marozsán számára

V. H. L.V. H. L.
2026.10.08. 11:01
null
Marozsán Fábián (Fotó: Getty Images)
A tavalyi versennyel ellentétben nem élte túl az első fordulót a sanghaji 1000-es tornán Marozsán Fábián: éljátékosunk 6:3, 7:6-os vereséget szenvedett a rendkívül összeszedetten teniszező amerikai Zachary Svajdától.

A sanghaji 1000-es verseny (lánykori nevén mestertorna) első fordulójában a születésnapját ünneplő Marozsán Fábián számára ismeretlen ellenféllel találkozott, Zachary Svajdával ugyanis még sosem hozta össze a sors profi pályafutása során. A 23 éves amerikai elleni csata első játszmájában a magyar játékos húzta a rövidebbet: 2:2-nél semmire bukta el adogatójátékát, és hiába kapaszkodott, a kilencedik gémben már a játszmában maradásért kellett szerválnia. Mivel Svajda második bréklabdáját is kihasználta, 6:3-mal övé lett a szett – mindössze 28 perc kellett hozzá.

A második felvonás sem alakult jobban Marozsán számára: az első adogatójátékát ugyan semmire nyerte, a másodiknál viszont ismét bréklehetőséget adott Svajdának, aki szokása szerint élt is vele. Az amerikai 5:3-as vezetésénél aztán „beleszundikált” a meccsbe, s ennyi pontosan elég volt honfitársunknak: harmadik próbálkozásra elvette ellenfele szervagémjét, majd hozta a sajátját, s ugyan 6:5-nél három meccslabdát is hárítania kellett, de végül sikerült rövidítésre mentenie a játszmát. Ott viszont nem sok babér termett neki, Svajda három minibréket is csinált, s 6:3, 7:6-ra megnyerte a mérkőzést.

ATP 1000-ES TORNA, SANGHAJ
Egyes, 1. forduló
Zachary Svajda (amerikai)–Marozsán Fábián 6:3, 7:6 (7–2)

 

Legfrissebb hírek

Marozsán visszalépett a bécsi selejtező második fordulójától

Tenisz
2026.10.25. 12:38

Marozsán felőrölte ellenfelét a bécsi selejtezőben, Machác következik a főtábláért

Tenisz
2026.10.24. 18:45

Marozsán nem állt ki Bublik ellen Almatiban

Tenisz
2026.10.22. 17:28

Marozsán Fábián kétszettes sikerrel kezdett az almati tenisztornán

Tenisz
2026.10.20. 15:33

Bomba meglepetés: belga játékos búcsúztatta Alcarazt Sanghajban

Tenisz
2026.10.12. 15:00

Marozsán Fábián elégedetlen a jelenlegi világranglista-helyezésével

Tenisz
2026.10.07. 10:38

Bondár öt helyet javított, Marozsán hármat rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.09.28. 09:55

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
2026.09.27. 10:08