Piros Zsombor kikapott a maiai döntőben, egyelőre nem jutott a legjobb százba

2026.10.18. 17:15
null
Piros Zsombor már csak három helyre van az első száztól (Fotó: Kovács Péter)
Piros Zsombor szettelőnyről kikapott az olasz Francesco Passarótól a portugáliai Maia városában rendezett, 160 ezer euró összdíjazású salakpályás tenisztorna vasárnapi döntőjében, így továbbra sem sikerült bekerülnie az első százba a világranglistán.

Az ATP-rangsorban 114. magyar játékos 2–1-re vezetett kettejük mérlegében a rangsor 229. helyén álló Passaro ellen, és rögtön elvette riválisa adogatását. Ezt további egy-egy brék követte, majd ez a különbség már megmaradt, és a budapesti teniszező 45 perc után az ötödik szettlabdáját egy csodás átemeléssel értékesítette.

A folytatásban a perugiai ellenfél 3:0-ra ellépett, és – egy bréklabdát hárítva – végigvitte az előnyét, így nemsokára kiegyenlített. Az utolsó felvonásban Pirosnak szemlátomást már erőnléti problémái is voltak, háromszor is elbukta a szerváját, ezek közül pedig csak egyet tudott visszavenni, így 4:6, 6:3, 6:2-re alulmaradt. A találkozó 2 óra 1 percig tartott.

Ez volt Piros 18. challengerdöntője, és továbbra is 11 trófeánál tart a második vonalnak számító Challenger Touron. A magyar Davis-kupa-válogatott alapemberének az eddigi legjobbja a 106. hely volt 2024 márciusában, hétfőtől pedig a 103. pozícióban jegyzik az ATP-rangsorban.

ATP CHALLENGER TOUR, MAIA
Döntő
Francesco Passaro (olasz)–Piros Zsombor (magyar, 3.) 4:6, 6:3, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor egy győzelemre a trófeától Portugáliában, a legjobb 100-ba kerülhet

Tenisz
Tegnap, 14:13

Piros Zsombor két győzelemre a maiai trófeától és a legjobb 100 közé jutástól

Tenisz
2026.10.16. 20:15

Piros Zsombor már a négy között jár Portugáliában

Tenisz
2026.10.16. 14:44

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31

A Luxemburg elleni csatából szinte csak jól jöhetünk ki a Davis-kupa-osztályozón

Tenisz
2026.09.18. 10:56

Marozsánnal, Pirossal és egy újonccal készül a magyar csapat a Davis-kupában

Tenisz
2026.09.08. 16:25

Piros Zsombor nyert szett nélkül búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.09.01. 23:07

Udvardy Panna nyolc helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.08.31. 12:08