A döntőben is Serena nyerte a testvércsatát

Vágólapra másolva!
2009.11.01. 19:39
Címkék
Serena Williams a csoportmérkőzések után másodszor is legyőzte testvérét, a címvédő Venust a női teniszezők Dohában zajló év végi világbajnokságának döntőjében. Ezúttal két szetttben 6:2, 7:6 arányban diadalmaskodott nővére ellen, és így megnyerte a vb-t.

 

 

Ezúttal is Serena Williams (jobbra) nyerte a testvércsatát
Ezúttal is Serena Williams (jobbra) nyerte a testvércsatát

A csoportmérkőzések során már találkozott egymással a két Williams-testvér, akkor bár az első szettet elvesztette Serena, utána fordítani tudott és végül három győzelemmel lépett tovább az első körből.

Caroline Wozniacki ellen már könnyű dolga volt Serenának az elődöntőben, dán ellenfele sérülés miatt feladta a mérkőzést. Venus két vereséggel is tovább lépni a csoportból, utána azonban már nagy csatában legyőzte a négy között a szerb Jelena Jankovicsot, így a döntőben ismét egymás ellen léphetett pályára a két amerikai teniszezőnő.

A döntőben végig magabiztosabbnak tűnt Serena, az év számára utolsó mérkőzésén mindössze hét pontot veszített saját adogatásából, és egy sima valamint egy rövidítésben véget ért szettben legyőzte ismét nővérét.

„Nagyon jó érzés, őszintén mondom, nem úgy jöttem ide, hogy győzni fogok" - nyilatkozta Serena, aki 2001-ben már nyert a szezonzáró viadalon, és Wimbledon valamint az Australian Open után harmadik tornagyőzelmét aratta idén.

„Mindig nehéz Venus ellen döntőt játstzani, most is folyamatosan jöttek róla vissza a labdák. Azért is izgultam, mert csak Grand Slam versenyt tudtam nyerni idén" - tette hozzá Serena, aki sorozatban negyedszer győzött testvére ellen, nem mellékesen pedig 1,55 millió dollárt zsebelhetett be a veretlenül aratott végső sikerért.

SONNY ERICSSON CHAMPIONSHIPS 2009, DOHA (4 550 000 dollár, kemény pálya)  
DÖNTŐ
S. Williams (amerikai)–V.Williams (amerikai) 6:2, 7:6

 

Legfrissebb hírek

„Ezek szerint az NBA-ben játszó kosarasok mind halottak, nem?” – Javier Tebas visszaszólt a pihenőidő hiányát bíráló Ancelottinak

Spanyol labdarúgás
18 perce

Bennmaradás helyett a nemzetközi kupaindulásért harcol a szombathelyi kézicsapat

Kézilabda
27 perce

Az NB I is segítheti a grúz fejlődést – Kvaracheliáék mesébe illő útja az európai csúcsfutball felé

Minden más foci
35 perce

Adrian Mutu: Ha nincs a kokain, megnyerhettem volna az Aranylabdát

Minden más foci
40 perce

Kovács Dániel: Két ujjpercemet kifúrták, drótot vezettek bele

Légiósok
1 órája

Kós Hubert amerikai egyetemi bajnok lett 200 méteres vegyesúszásban

Úszás
1 órája

Két negyeddöntős párharcban képzelhető el meglepetés – indul a női kosár NB I rájátszása

Kosárlabda
1 órája

A visszatérését tervező Bódog Tamás az MLSZ helyében Szoboszlai Dominik édesapjára bízná a magyar utánpótlást

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik