Davis-kupa: Coric és Cilic is nyert, 2–0-s horvát előny a döntőben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.23. 19:52
null
Marin Cilicék egy lépésre a Davis-kupa elhódításától (Fotó: AFP)
Borna Coric és Marin Cilic is három szettben győzte le francia ellenfelét a tenisz Davis-kupa döntőjében pénteken, így a vendég horvát válogatott 2–0-s előnyre tett szert, és már szombaton elhódíthatja a trófeát.

 

A lille-i salakpályás finálé nyitányán a világranglista 12. helyén álló Borna Coric a 2 óra 19 perces találkozó első játszmájában két gyors, a második szettben egy késői brékkel nyert, míg a harmadik felvonásnak ugyancsak az elején vette el Jérémy Chardy (40.) adogatójátékát, miközben ő mindössze két bréklabdát engedélyezett riválisának.

A második meccsen a világranglistán sérülései miatt jelenleg csak 259. Jo-Wilfried Tsonga és Marin Cilic (7.) találkozott: a horvát játékos 2 óra 22 perc alatt kerekedett felül francia riválisán, aki ebben az évben mindössze 11 mérkőzést játszott, ezekből hatot elveszített.

Cilic győzelme azt jelenti, hogy a második végső sikerükre hajtó horvátok már a szombati páros mérkőzés után elhódíthatják a trófeát. A világcsoport bevezetése óta még sohasem fordult elő, hogy egy csapat a döntőben 0–2-ről fordítson. A címvédő és házigazda franciák a 11. sikerükért küzdenek.

A sorozat 118 éves történetében utoljára rendezik meg hagyományos formájában a finálét, mivel a nemzetközi szövetség (ITF) idei reformjának értelmében jövőre a februári – magyar érdekeltségű – selejtezőre és a novemberi, 18 csapatos madridi döntőre redukálódik a Dk-program.

DAVIS-KUPA, DÖNTŐ, 1. NAP
Franciaország–Horvátország 0–2
Jérémy Chardy–Borna Coric 2:6, 5:7, 4:6
Jo-Wilfried Tsonga–Marin Cilic 3:6, 5:7, 4:6

SZOMBAT
14.00:
Pierre-Hugues Herbert, Nicolas Mahut–Ivan Dodig, Mate Pavic

VASÁRNAP
13.00:
Chardy–Cilic
15.00 óránál nem korábban: Tsonga–Coric

 

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor másfél hónap után nyert meccset

Tenisz
2 órája

Marozsán spanyol ellenfelet kapott Indian Wellsben

Tenisz
6 órája

Bondár Anna a selejtező első fordulójában búcsúzott az Indian Wells-i tenisztornán

Tenisz
2025.03.02. 21:35

Tenisz: első ATP-diadalát aratta Tomás Machác

Tenisz
2025.03.02. 11:43

Négy év után a budapesti WTA-tenisztorna a romániai Jászvásárba költözik

Tenisz
2025.02.26. 16:32

Bondárnak a nyitó kör jelentette a végállomást az austini tenisztornán

Tenisz
2025.02.25. 19:53

Marozsán Fábián nem tudja, mitől esett szét a játéka Bautista ellen

Tenisz
2025.02.24. 21:01

Megint Nardi vár Fucsovicsra a dubai tenisztornán

Tenisz
2025.02.23. 18:54
Ezek is érdekelhetik