Djokovics nyerte a szerb belháborút

Vágólapra másolva!
2010.09.01. 00:04
null
Djokovicsnak voltak nehéz pillanatai első fordulós meccsén (fotó: Action Images)
A harmadik helyen kiemelt szerb Novak Djokovics ötjátszmás mérkőzésen jutott tovább a második fordulóba az amerikai nemzetközi teniszbajnokság férfi egyesében. Djokovics alaposan megszenvedett honfitársa, Viktor Troicki ellen, de riválisa a negyedik szettben nem tudott élni lélektani előnyével, az ötödik játszmára pedig elfáradt, így elveszítette az összecsapást.

 

Novak Djokovics emberére lelt Viktor Troickiban, hiszen honfitársa alaposan megizzasztotta a második fordulóba jutásért. Pedig a fiatalabb szerb nem kezdett rosszul, Troicki egyetlen botlását kihasználva az első szettben előnyt szerzett, ezt követően viszont ellenfele is felnőtt a mérkőzéshez, és összeszedett játékot bemutatva előbb egyenlített, majd a vezetést is átvette.

Sőt, ha Troicki kicsit pontosabb a negyedik játszmában, könnyen eldönthette volna az összecsapást, hiszen kettős brékelőnyhöz is voltak labdái, azonban a szett hajráját nem bírta fejben, Djokovics pedig 7:5-tel döntő szettre vitte a találkozót.

Ekkor pedig már nem csak fejben, de fizikailag is fáradni látszott Troicki, Djokovics pedig elég tapasztalt ahhoz, hogy ha irányítani hagyják neki a játékot, akkor nem kegyelmez. Így történt ez most is, így nehéz mérkőzésen, de behúzta a kötelezőt.

A férfiaknál így sem voltunk híján a meglepetéseknek, a 31. helyen rangsorolt Juan Mónaco kiesése ugyan nem a világszenzáció kategória, de a kanadai Peter Polansky továbbjutása feltétlenül meglepetés.

Két másik kiemelt, Markosz Bagdatisz (16.) és Ernests Gulbis (24.) már keményebb ellenfelet kapott egy-egy francia, Arnaud Clément, illetve Jérémy Chardy személyében, nem is tudták átvergődni magukat rajtuk. A ciprusi öt játszmában kapott ki Clémenttól, míg Chardy három sima szettben verte lett ellenfelét.

A nőknél a negyedik helyen kiemelt szerb Jelena Jankovics és a 11. helyen rangsorolt orosz Szvetlana Kuznyecova is megszenvedett a továbbjutásért, de mindkét játékos három játszmában továbblépett a második körbe. Jankovics a román Simona Halepet, míg Kuznyecova a japán Date Krumm Kimikót ejtette ki. A kiemeltek közül búcsúzott a cseh Lucie Safarová és a kínai Li Na.

US OPEN, NEW YORK (22 668 000 dollár, kemény pálya)  
   FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ – EREDMÉNYEK ÁGRAJZ SZERINT
Nadal (spanyol, 1.)–Gabasvili (orosz)
M. González (argentin)–Isztomin (üzbég)
Simon (francia)–Young (amerikai)
Kamke (német)–Kohlschreiber (német, 29.)
F. López (spanyol, 23.)–Giraldo (kolumbiai) 6:4, 6:4, 6:4
Paire (francia)–Schüttler (német) 6:3, 6:3, 4:6, 3:6, 7:6
Sztahovszkij (ukrán)–Luczak (ausztrál)
Harrison (amerikai)–Ljubicic (horvát, 15.)
Ferrer (spanyol, 10.)–Dolgopolov (ukrán) 6:2, 6:2, 6:3
Becker (német)–Brands (német) 7:6, 7:6, 6:4
Gimeno-Traver (spanyol)–Nieminen (finn) 7:6, 6:4, 6:3
Chardy (francia)–Gulbis (lett, 24.) 6:2, 7:6, 6:4
Nalbandian (argentin, 31.)–De Voest (dél-afrikai)
Serra (francia)–F. Mayer (német)
Mannarino (francia)–Riba (spanyol) 3:6, 6:1, 6:4, 4:6, 7:6
Fognini (olasz)–Verdasco (spanyol, 8.)
Murray (brit, 4.)–Lacko (szlovák)
Ramírez Hidalgo (spanyol)–Brown (jamaicai)
Chela (argentin)–Lu Jen-hszün (tajvani)
Kukuskin (kazah)–Wawrinka (svájci, 25.)
Querrey (amerikai, 20.)–Klahn (amerikai)
Granollers (spanyol)–Seppi (olasz)
García-López (spanyol)–Kubot (lengyel)
Starace (olasz)–Almagro (spanyol, 14.)
Juzsnij (orosz, 12.)–Golubjov (kazah)
Szela (izraeli)–Malisse (belga)
Sock (amerikai)–Chiudinelli (svájci)
Gil (portugál)–Isner (amerikai, 18.)
Benneteau (francia)–Stepánek (cseh, 28.) 6:4, 6:2, 4:6, 6:4
Robredo (spanyol)–Rosol (cseh) 6:4, 6:3, 6:1
Hanescu (román)–Berlocq (argentin)
Llodra (francia)–Berdych (cseh, 7.)
Davigyenko (orosz, 6.)–Russell (amerikai) 6:4, 6:1, 6:3
Gasquet (francia)–Greul (német) 6:3, 6:4, 6:2
Anderson (dél-afrikai)–Devvarman (indiai) 7:6, 6:3, 6:3
Bellucci (brazil)–Smyczek (amerikai) 6:3, 7:5, 7:6
Monfils (francia, 17.)–Kendrick (amerikai) 3:6, 6:3, 6:4, 6:7, 6:4
Andrejev (orosz)–Zeballos (argentin) 6:3, 4:6, 7:6, 6:3
Tipszarevics (szerb)–O. Rochus (belga) 4:6, 7:5, 7:6, 6:2
Roddick (amerikai, 9.)–Robert (francia) 6:3, 6:2, 6:2
Clément (francia)–Bagdatisz (ciprusi, 16.) 6:3, 2:6, 1:6, 6:4, 7:5
Schwank (argentin)–Ginepri (amerikai) 6:4, 7:6, 4:6, 6:3
Cuevas (uruguayi)–Silva (brazil) 7:6, 6:1, 6:2
Fish (amerikai, 19.)–Hájek (cseh) 6:0, 3:6, 4:6, 6:0, 6:1
Polansky (kanadai)–Mónaco (argentin, 30.) 6:2, 7:6, 6:3
Blake (amerikai)–Vliegen (belga) 6:3, 6:2, 6:4
Petzschner (német)–Lojda (cseh) 6:3, 6:1, 6:1
Djokovics (szerb, 3.)–Troicki (szerb) 6:3, 3:6, 2:6, 7:5, 6:3
Söderling (svéd, 5.)–Haider-Maurer (osztrák) 7:5, 6:3, 6:7, 5:7, 6:4
Dent (amerikai)–Falla (kolumbiai) 6:4, 7:5, 6:1
De Bakker (holland)–Gicquel (francia) 6:4, 7:5, 6:2
Dodig (horvát)–F. González (chilei, 27.) 6:7, 6:1, 1:0-nál F. González feladta
Montanés (spanyol, 21.)–Przysiezny (lengyel) 5:7, 1:6, 7:5, 7:6, 6:0
Ball (ausztrál)–Raonic (kanadai) 6:7, 6:3, 6:3, 6:2
Nisikori (japán)–Koroljov (kazah) 7:6, 5:2-nél Koroljov feladta
Cilic (horvát, 11.)–Marcsenko (ukrán) 7:5, 6:3, 6:1
Melzer (osztrák, 13.)–Turszunov (orosz) 6:4, 6:2, 3:6, 4:6, 6:2
Berankis (litván)–Sweeting (amerikai) 6:4, 6:7, 6:3, 6:2
Mello (brazil)–Phau (német) 6:4, 7:5, 4:6, 7:6
Ferrero (spanyol, 22.)–Klizan (szlovák) 6:1, 6:3, 6:0
Mathieu (francia)–Hewitt (ausztrál, 32.) 6:3, 6:4, 5:7, 4:6, 6:1
Rufin (francia)–L. Mayer (argentin) 2:6, 7:6, 7:6, 6:1
A. Beck (német)–Berrer (német) 7:6, 6:3, 6:1
Federer (svájci, 2.)–Dabul (argentin) 6:1, 6:4, 6:2

 

US OPEN, NEW YORK (22 668 000 dollár, kemény pálya)
  NŐI EGYES, 1. FORDULÓ – EREDMÉNYEK ÁGRAJZ SZERINT
Wozniacki (dán, 1.)–Gullickson (amerikai)
Csang Kaj-csen (tajvani)–Suárez Navarro (spanyol)
Csan jung-dzsan (tajvani)–Keothavong (brit) 2:6, 6:1, 6:1
Paszek (osztrák)–Safárová (cseh, 26.) 2:6, 7:5, 6:2
Rezai (francia, 18.)–Rybariková (szlovák) 7:6, 7:6
Capra (amerikai)–Sprem (horvát) 6:1, 6:3
Benesová (cseh)–Llagostera Vives (spanyol) 6:3, 7:6
Groth (ausztrál)–Sarapova (orosz, 14.)
Kuznyecova (orosz, 11.)–Date Krumm (japán) 6:2, 4:6, 6:1
Sevastova (lett)–Kulikova (orosz) 6:2, 2:0-nál Kulikova feladta
Meusburger (osztrák)–Craybas (amerikai) 6:3, 7:5, 6:0
Kirilenko (orosz, 23.)–Záhlavová-Strycová (cseh) 7:5, 6:4
Svedova (kazah, 30.)–Domínguez Lino (spanyol)
U. Radwanska (lengyel)–Csakvetadze (orosz) 6:3, 6:3
Cibulková (szlovák)–Vögele (svájci) 6:2, 4:6, 7:5
K. Bondarenko (ukrán)–Li Na (kínai, 8.) 2:6, 6:4, 6:2
Jankovics (szerb, 4.)–Halep (román) 6:4, 4:6, 7:5
Lucic (horvát)–Molik (ausztrál) 7:6, 6:1
Scheepers (dél-afrikai)–Amanmuradova (üzbég)
Cornet (francia)–Kanepi (észt, 31.)
Martínez Sánchez (spanyol, 22.)–Hampton (amerikai) 6:4, 3:6, 6:0
Schnyder (svájci)–Flipkens (belga) 6:1, 6:3
Görges (német)–Oprandi (olasz) 6:3, 6:4
Wickmayer (belga, 15.)–Kudrjavceva (orosz) 6:1, 6:2
A. Radwanska (lengyel, 9.)–Parra Santonja (spanyol) 6:4, 6:3
Peng Su-aj (kínai)–Rogers (amerikai) 6:7, 7:6, 6:3
Mattek-Sands (amerikai)–Medina Garrigues (spanyol)
Petkovic (német)–Petrova (orosz, 17.)
Dulgheru (román, 25.)–Coin (francia) 6:3, 6:1
Arvidsson (svéd)–Cirstea (román) 6:1, 6:2
Vandeweghe (amerikai)–Lisicki (német)
Kucová (szlovák)–Zvonarjova (orosz, 7.)
Schiavone (olasz, 6.)–Morita (japán) 6:1, 6:0
Camerin (olasz)–Ferguson (ausztrál) 6:4, 6:0
Oudin (amerikai)–Szavcsuk (ukrán) 6:3, 6:0
A. Bondarenko (ukrán, 29.)–Dusevina (orosz) 6:0, 5:7, 6:4
Pavljucsenkova (orosz, 20.)–Barrois (német) 6:4, 6:1
Mirza (indiai)–Larcher de Brito (portugál) 6:3, 6:2
Dulko (argentin)–Kerber (német) 6:3, 6:1
Azarenka (fehérorosz, 10.)–Niculescu (román) 6:0, 5:7, 6:1
Peer (izraeli, 16.)–Kostanic Tosic (horvát) 6:4, 7:5
Parmentier (francia)–Brianti (olasz) 4:6, 6:3, 7:5
Szávay (magyar)–Záhlavová (cseh) 6:0, 6:2
Pennetta (olasz, 19.)–Falconi (amerikai) 6:2, 6:1
Pironkova (bolgár, 32.)–Vorácová (cseh) 6:3, 6:4
Minella (luxemburgi)–Hercog (szlovén) 6:4, 7:5
Marino (kanadai)–Pervak (orosz) 6:4, 4:6, 7:5
V. Williams (amerikai, 3.)–Vinci (olasz) 6:4, 6:1
Stosur (ausztrál, 5.)–Vesznyina (orosz) 3:6, 7:6, 6:1
Rodionova (ausztrál)–Jovanovszki (szerb) 7:5, 6:4
Errani (olasz)–Garbin (olasz) 7:6, 7:5
Klejbanova (orosz, 28.)–Larsson (svéd) 7:6, 6:2
Hantuchová (szlovák, 24.)–Szafina (orosz) 6:3, 6:4
King (amerikai)–McHale (amerikai) 6:3, 0:6, 6:1
Bammer (osztrák)–Ondrasková (cseh) 7:5, 6:0
Gyementyjeva (orosz, 12.)–Govorcova (fehérorosz) 6:1, 6:2
Bartoli (francia, 13.)–Gallovits (romániai) 6:3, 6:2
Razzano (francia)–Zakopalová (cseh) 6:3, 6:2
Ivanovics (szerb)–Makarova (orosz) 6:3, 6:2
Cseng Csie (kínai, 21.)–Bacsinszky (svájci) 7:6, 7:6
Kvitová (cseh, 27.)–Hradecká (cseh) 6:4, 7:5
Baltacha (brit)–Martic (horvát) 6:2, 6:2
Peers (ausztrál)–Wozniak (kanadai) 6:0, 6:1
Clijsters (belga, 2.)–Arn (magyar) 6:0, 7:5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik