Djokovics túljutott Del Potrón is

Vágólapra másolva!
2011.05.28. 15:11
null
Djokovics továbbra is megállíthatatlan (Fotó: Action Images)
Címkék
A francia nemzetközi teniszbajnokság harmadik fordulójában a világelső Rafael Nadal mindössze négy játékot veszített a horvát Antonio Veic ellen, így három szettben megnyerte a találkozót. Andy Murray szintén simán jutott a nyolcaddöntőbe, ahol a szerb Viktor Troicki lesz az ellenfele. A nap rangadóján – amely tegnap kezdődött el – Novak Djokovics 3:1-re megverte Juan Martín del Potrót, így már sorozatban 42 győzelemnél jár.

Az ötszörös Roland Garros-győztes Nadal a mérkőzés első játékában elvette Veic adogatását, majd később még kétszer értékesített bréklabdát az első szettben, így 6:1-re simán behúzta azt.

SZAVAZÁS

Ki nyeri a Roland Garros férfi egyesét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A folytatásban javult a horvát teniszező játéka, olyannyira, hogy el tudta venni Nadal adogatását is – ezt diadalittasan ünnepelte, az öklét is rázta a levegőben. Nem tartott sokáig azonban az öröme, ugyanis a spanyol világelső rögtön visszabrékelt.

Ezután Veic még egyszer elvette riválisa szerváját, végül 6:3-ra mégis elbukta a szettet. Az utolsó játszmára aztán teljesen szétesett a játéka, Nadal pedig gémet sem veszítve húzta be a harmadik felvonást is, és jutott a nyolcaddöntőbe.

A negyedik helyen kiemelt Andy Murray jól kezdett Michael Berrer ellen, az első szettet viszonylag simán, 37 perc alatt 6:2-re megnyerte.

A második játszmában már nehezebb dolga volt a brit teniszezőnek, sőt egy kisebb sérülés is nehezítette a dolgát: 2:1-nél egy röptét igyekezett befutni, amikor egy rossz mozdulat után megsérült a jobb bokája.

Hosszas ápolás után Murray újra ütőt ragadott, és 6:3-ra megnyerte a második szettet, majd a harmadikban 6:2-re múlta felül ellenfelét, így 127 perc játék után lépett tovább a legjobb 16 közé, ahol az Alekszandr Dolgopolovot búcsúztató Viktor Troickivel csap majd össze.

A nőknél a negyedik helyen rangsorolt Viktorija Azarenka két játszmában felülmúlta a 30. kiemelt olasz Roberta Vincit, s ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe. A fehérorosz teniszezőnek mindössze 66 percre volt szüksége a győzelemhez.

A hatodik helyen rangsorolt Li Na négy játékot veszítve búcsúztatta a román Sorana Cirsteát, és így szintén a legjobb tizenhat között folytathatja.

A Cirstea által az első fordulóban kiejtett Patty Schnyder szombaton bejelentette a visszavonulását. A 32 éves svájci teniszező 1994 óta versenyzett a profik között, ezalatt 11 WTA-tornát nyert meg egyéniben, és 27-szer játszhatott döntőben. Az idei Roland Garros volt az 59. Grand Slam-szereplése pályafutása során.

A péntek este sötétedés miatt félbeszakadt mérkőzést 1:1-es szettállásról folytatták a játékosok. Djokovics vette a kezébe az irányítást, és megnyerte a harmadik szettet, pedig 2:2-nél15:40-re állt saját adogatásánál.

Del Potro a negyedik játszmában is több bréklabdához is jutott, azonban nem tudott élni velük, míg a szerb teniszező később elvette adogatását, majd sajátját behúzva megnyerte a találkozót.

Djokovics így idei 40., sorozatban már 42. győzelmét aratta, ezzel John McEnroe-val (1984) holtversenyben a negyedik leghosszabb veretlenségi sorozatot produkálta. Az örökranglista élén Guillermo Vilas áll, aki 1977-ben zsinórban 46 összecsapást nyert meg.

A LEGHOSSZABB GYŐZELMI SOROZATOK
1. Guillermo Vilas (1977. július–szeptember) 46 győzelem
2. Ivan Lendl (1981. szeptember–1982. február) 44
3. Björn Borg (1979. október–1980. május) 43
4. John McEnroe (1983. október–1984. május), Novak Djokovics (2010. dec. 3.–?) 42
5. Roger Federer (2006. augusztus–2007. március) 41

 

FRANCIA NEMZETKÖZI TENISZBAJNOKSÁG, ROLAND GARROS
(17 520 000 euró, salak)
FÉRFI EGYES, 3. FORDULÓ
Nadal (spanyol, 1.)–Veic (horvát) 6:1, 6:3, 6:0
Ljubicic (horvát)–Verdasco (spanyol, 16.) 6:3, 7:6, 6:4
Simon (francia, 18.)–Fish (amerikai, 10.) 6:3, 6:4, 6:2
Söderling (svéd, 5.)–L. Mayer (argentin) 6:1, 6:4, 6:3
Murray (brit, 4.)–Berrer (német) 6:2, 6:3, 6:2
Troicki (szerb, 15.)–Dolgopolov (ukrán, 21.) 6:4, 3:6, 6:3, 6:4
Falla (kolumbiai)–Kubot (lengyel) 6:7, 6:4, 7:5, 6:4
Chela (argentin)–Rosol (cseh) 6:2, 6:4, 3:6, 7:6
Djokovics (szerb, 2.)–Del Potro (argentin, 25.) 6:3, 3:6, 6:3, 6:2
A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Nadal (spanyol, 1.)–Ljubicic (horvát)
Simon (francia, 18.)–Söderling (svéd, 5.)
Murray (brit, 4.)–Troicki (szerb, 15.)
Falla (kolumbiai)–Chela (argentin)
Ferrer (spanyol, 7.)–Monfils (francia, 9.)
Wawrinka (svájci, 14.)–Federer (svájci, 3.)
Fognini (olasz)–Montanés (spanyol)
Gasquet (francia, 13.)–Djokovics (szerb, 2.)
NŐI EGYES, 3. FORDULÓ
Li Na (kínai, 6.)–Cirstea (román) 6:2, 6:2
Kvitová (cseh, 9.)–V. King (amerikai) 6:4, 6:2
Makarova (orosz)–Kanepi (észt, 16.) 6:4, 7:5
Azarenka (fehérorosz, 4.)–Vinci (olasz, 30.) 6:3, 6:2
Sarapova (orosz, 7.)–Csan Jung-csan (tajvani) 6:2, 6:3
A. Radwanska (lengyel, 12.)–Wickmayer (belga, 21.) 6:4, 6:4
Petkovic (német, 15.)–Gajdosova (ausztrál, 24.) 6:2, 4:6, 6:3
Kirilenko (orosz, 25.)–Rus (holland) 6:1, 6:1
A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Hantuchová (szlovák, 28.)–Kuznyecova (orosz, 13.)
Bartoli (francia, 11.)–Dulko (argentin)
Zvonarjova (orosz, 3.)–Pavljucsenkova (orosz, 14.)
Jankovics (szerb, 10.)–Schiavone (olasz, 5.)
Li Na (kínai, 6.)–Kvitová (cseh, 9.)
Makarova (orosz)–Azarenka (fehérorosz, 4.)
Sarapova (orosz, 7.)–A. Radwanska (lengyel, 12.)
Petkovic (német, 15.)–Kirilenko (orosz, 25.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik