Az Indian Wellsben zajló női torna 3. fordulójában Szávay Ágnes az első helyen kiemelt orosz Szvetlana Kuznyecovát búcsúztató spanyol Carla Suárez Navarróval találkozott, pályafutása során először.
A mérkőzés nagyon érdekesen kezdődött, ugyanis 4:4-ig egyik hölgy sem tudta hozni a saját adogatójátékát.
Szávaynak 4:3-nál megvolt erre az esélye, 30:0-ra is vezetette, de mégis egyenlített Navarro, ezt követően pedig, először a meccs során – 43 percnyi játékot követően – a spanyol lány megnyerte a saját szervajátékát (ráadásul semmire). Ezzel tulajdonképpen el is dőlt a szett, a világranglistán 12 hellyel magyar ellenfele mögött, 42. poziciót elfoglaló Navarro azért biztos, ami biztos alapon még brékelt egyet, így 6:4-re megnyerte a játszmát.
Sajnos Szávay a második szett elején is képtelen volt hozni a saját adogatását, így hamar 2:0-s hátrányba került, szerencséjére azonban Navarro sem sokat javult a szervái terén, így 3:2-re fel tudott zárkózni a magyar lány, aki bő 70 perc alatt úgy jutott el hat nyert gémig, hogy mindegyiket az ellenfél adogatásaiból érte el.
Második szett 2:3-nál először hozta saját szervajátékát Szávay, így egyenlíteni tudott, ami után Navarro esett össze olyannyira, hogy már nem is nyert gémet, így a magyar teniszező 6:3-mal egyenlített.
Két játszma alatt Navarro 42 első adogatásából mindössze 18-szor tudott pontot csinálni (43 százalék), míg Szávay 39-ből 17-szer (44 százalék) – ez azért sokat elmond az első adogatásból a két játékos szervateljesítményéről.
A döntő szett ugyanúgy indult, ahogy a második: Navarro 2:0-ra elhúzott. Ezúttal azonban elmaradt a föltámadás, egy gémet ugyan nyert Szávay, de többet nem, így 2 óra 9 perc alatt 6:4, 3:6, 6:1-re kikapott.
EGYES, 3. FORDULÓ |
Suárez Navarro (spanyol)–Szávay (magyar, 27.) 6:4, 3:6, 6:1 |
Peer (izraeli, 17.)–Pennetta (olasz, 9.) 6:4, 6:7, 6:1 |
Wickmayer (belga, 13.)–Vinci (olasz) 6:1, 3:6, 6:3 |
Zvonarjova (orosz, 12.)–Sevastova (lett) 6:2, 6:3 |
Stosur (ausztrál, 8.)–Pavljucsenkova (orosz, 25.) 6:3, 6:0 |
KORÁBBI EREDMÉNYEK |
A. Radwanska (lengyel, 5.)–Dulko (argentin, 31.) 6:1, 6:0 |
Bartoli (francia, 11.)–Craybas (amerikai) 6:2, 6:0 |
Rezai (francia, 19.)–Schiavone (olasz, 15.) 6:7, 7:6, 6:4 |
Gyementyjeva (orosz, 4.)–Flipkens (belga) 6:4, 6:2 |
Molik (ausztrál)–Baltacha (brit) 6:0, 6:2 |
Cseng Csie (kínai, 18.)–Sarapova (orosz, 10.) 6:3, 2:6, 6:3 |
Petrova (orosz, 16.)–Peng Su-aj (kínai) 6:1, 7:5 |
Wozniacki (dán, 2.)–Kirilenko (orosz, 32.) 6:0, 6:3 |