Tenisz: Nick Kyrgios kihagyja az Australian Opent

Vágólapra másolva!
2023.12.09. 09:13
null
Nick Kyrgios még nem épült fel teljesen, ezért kihagyja az Australian Opent (Fotó: Getty Images)
Sérülés miatt továbbra sem tud pályára lépni, így Nick Kyrgios sorozatban másodszor is kihagyja a számára hazai versenynek tekinthető ausztrál nyílt teniszbajnokságot.

A tavaly wimbledoni döntős játékos szombaton jelentette be, még időre van szüksége ahhoz, hogy teljesen rendbe jöjjön, így bármennyire is nagy csalódás számára, nem tud rajthoz állni Melbourne-ben.

„Természetesen nagyon fáj a szívem, mert rengeteg fantasztikus emlék köt ide. Szeretnék ismét a legmagasabb szinten teljesíteni, ehhez azonban még idő kell, mert olyan állapotba kell kerülnöm, mint amikor közel voltam a Grand Slam-győzelemhez” – jelentette ki a 28 éves játékos.

Kyrgios tavaly előbb térdműtét, majd lábsérülés miatt volt harcképtelen, és bár Stuttgartban visszatért, első meccsén kikapott, ráadásul csuklósérülés miatt a továbbiakban egyetlen találkozót sem tudott játszani.

Az Australian Open január 14. és 28. között lesz.

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel a nyolcaddöntőben Münchenben

Tenisz
Tegnap, 15:01

Gombos Norbertnek elege lett, felment a lelátóra a sportszerűtlen nézőkhöz – videó

Tenisz
Tegnap, 11:43

Alcaraz szetthátrányból fordított, hatodszor nyert ATP 1000-es tornát

Tenisz
2025.04.13. 14:09

Kiesett a címvédő Cicipasz; spanyol házielődöntő Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.11. 18:59

Tenisz: Piros Zsombor feladta a negyeddöntőt Madridban

Tenisz
2025.04.11. 15:26

Piros Zsombor legyőzte a korábbi top 20-as játékost a madridi tenisztornán

Tenisz
2025.04.09. 21:30

Búcsúzott a Marozsánt kiejtő Monfils, Djokovics sem jutott tovább Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.09. 19:12

„Fogalmam sincs, mi történik velem” – Zverev most sem lesz első a világranglistán

Tenisz
2025.04.09. 12:36
Ezek is érdekelhetik