Tokió 2020: Ilyen körülmények között senki sem tud készülni – Rasovszky Kristóf

– Kezdjük a „társsal”: nemrég kiderült, hogy nem egyedül utazik Tokióba, hiszen Olasz Anna is kvótát szerzett az olimpiára a pótkvalifikációs viadalon. Így remélte?     
– Számítani lehetett arra, hogy Annának vagy Rohács Rékának sikerül, és én is bíztam benne, hogy nem egyedüli magyarként leszek ott ebben a sportágban Tokióban – örülök, hogy ketten utazunk.

– Olasz Anna egy szombati napon szerzett kvótát – ezt csak azért említjük, mert néhány hete ön ezeken a napokon messzire elkerüli a medencét.     
– Már az Európa-bajnokság előtt azon gondolkoztunk az edzőmmel, Szokolai Lászlóval, hogyan is készüljünk az olimpiára: Tokióban harminc fok körüli vízhőmérsékletre számítunk, és a levegő is meleg lesz. Ez senkinek sem könnyű, nekem meg, aki kifejezetten nem szeretem a meleg vizet, különösen nem – ha választanom lehet, azt mondom, inkább legyen jéghideg.

– Ezért csobban szombatonként a Hévízi-tóba?     
– Ha többet vagy meleg vízben, hozzászokik a szervezeted, ráadásul te is megtudod, megismered, hogyan viselkedik ilyenkor a tested – modellezni akartuk az olimpián ránk váró körülményeket, Laci bának pedig eszébe jutott Hévíz: a tó akkor is huszonöt fokos, amikor télen befagy a Balaton…

– Mit szólt az ötlethez?     
– Azt, hogy próbáljuk ki! Persze a medence vizét is felfűttethettük volna, de akkor másnak is kínszenvedés lett volna az edzés, ezt nem akartuk.

– Milyen volt az első találkozása a tóval?     
– Meglepően kellemes, csak huszonkilenc fokos volt a víz, s mivel reggel hatkor kezdtünk, és még május végét írtunk, kint mindössze öt fok volt, ki lehetett bírni.

–  Csakhogy azóta tombol a kánikula.     
– Valóban: így, hogy beköszöntött az igazi nyár, jóval durvább a helyzet. A múlt szombati edzés csak azért nem váltott ki halálközeli élményt, mert előző este jött egy kisebb hidegfront, kicsit fújt a szél, így aztán a tó vize harminchatról harmincnégy fokra csökkent…

– Az emberek többsége így sem töltene benne néhány percnél többet.     
– Naná, hogy nem! Pedig amikor a szelecske fújdogál, egész kellemes – csak úszni ne kelljen, és beletenni a fejem a vízbe… De muszáj.

– Mennyit úszik ilyenkor?    
– Hat-hét-nyolc kilométert.

– Atyaég!     
– Na, ez az! Ilyenkor van az, hogy amikor az ember beugrik a tóba, már nem esik jól semmi. A hideg víz is hasonló érzést vált ki, de az valahogy elmúlik, s néhány perc elteltével jobb lesz – a meleg vízben nem, így kell végignyomni az etapot. Mindezek után a tokiói nyílt vízi verseny talán már nem okoz problémát.

– Azt mondja, előnyből indul a vetélytársakkal szemben.     
– Bízom benne. Hogy van egy ilyen tavunk, kuriózum: ilyen körülmények között senki sem tud készülni a versenyre, ennyire jól senki sem tudja modellezni a tokiói tíz kilométert.

– Az is előny lehet, hogy nem első bálozó lesz Tokióban.     
– Rióban még medencés úszóként voltam ott, így tudom, akarva-akaratlanul elkapja az embert az olimpiai láz, és onnantól már nem ugyanaz a felkészülése, mint addig volt. Forog jobbra-balra, mindent követ és lekövet – ezért is utazunk mi az utolsó pillanatban. Szeretnék minél később bekerülni az olimpiai forgatagba, de persze az akklimatizálódásra lesz elegendő időnk.

– Oda is kell figyelnie mindenre, hiszen Rio óta sorban szállította az eredményeket a világversenyekről – nem véletlenül szerepel az éremesélyesek között nálunk is.     
– Egyfelől ennek örülök, másfelől – és szerintem ez sok sportolóra igaz – a legnagyobb elvárást mi támasztjuk saját magunkkal szemben. Úgy másfél éve mondogatjuk az edzőmmel, mi is a cél. És igen, ki merem mondani, egyáltalán nem érzem úgy, hogy ezzel valamiféle pluszterhet pakolok a vállamra.

– Isten ments, hogy gonoszkodjak, de a májusi hazai Európa-bajnokság előtt is így tett: mind öt, mind tíz kilométeren érmet várt magától, aztán mindkét távon, hajszállal ugyan, de lemaradt a dobogóról.     
– Valóban nem sikerült, amiért mentünk, hiszen nem szereztem érmet a két egyéni számban, és ez persze fájó pont volt, mégsem keseregtünk. Az egyértelműen megmutatkozott, hogy fizikailag nem volt problémám, ráadásul a váltóverseny finisében azért mégiscsak két, nálam sokkal jobb ezerötszázassal harcoltam, és értünk így oda a dobogó alsó fokára. Egyébként úgy vélem, a budapestit jól sikerült Európa-bajnokságként zártuk – volna, ha nem a két korábbi világverseny után mentünk volna oda.

– És ezzel a sikerszériával elérte, hogy nemcsak mi, az ellenfelek is jobban odafigyelnek önre.     
– Ez is igaz, meg az is, hangozzék bármilyen hülyén, a rutintalanság is okozta, hogy mindkétszer kevéssel maradtam le a dobogóról.

– A rutintalanság?!     
– Igen, hiszen míg korábban évente legalább tízszer úsztam le a tíz kilométert téthelyzetben, az apróbb hibák, a kis malőrök nem a nagy világversenyeken jöttek elő, viszont az elmúlt egy évben verseny sem volt.

– El lehet felejteni versenyezni?     
– Részben igen, és az egyértelmű, hogy a verseny felépítésében nem hoztam azt a Lupán, amit korábban igen. Amúgy meg az is elég furcsa, hogy elégedetlenkedek egy Európa-bajnoki negyedik és ötödik hely után, mégis így van.

– A kezdetekkor nem úgy tűnt, hogy nagy szerelem lesz a nyílt vízi úszás…     
– Ha hét éve, az első versenyem után megkérdezi, milyen a nyílt vízi úszás, azt válaszoltam volna, hogy szörnyű.

– Mégis folytatta.     
– Mert többen forszírozták, hogy csináljam.

– Igazi jó gyerek: udvarias, szófogadó. Sosem berzenkedik semmi ellen?     
– De, van ilyen is. Amikor nem tetszik valami, pofákat vágok, meg pufogok a vízben, viszont sosem ezzel az érzéssel megyek haza, mert úgy nem lehetne normálisan készülni és a célokat elérni.

– A tíz kilométer leúszása mentálisan vagy fizikailag nehezebb?     
– Mentálisan.

– A holtpont mindig jön?     
– Igen – edzésen, versenyen egyaránt. Van, hogy kisebb, szinte észrevehetetlen, van, hogy jóval nagyobb, és eltart öt-tíz másodpercig, akár fél percig is.

– Ilyenkor mit kell csinálni?     
– Menni kell tovább. Ha túl sokat gondolkozik az ember, még a vízből is kiszáll – abbahagyja az edzést, feladja a versenyt. Nem szabad vele foglalkozni.

– A medencés úszók az edzéseken gyakorta szórakoztatják magukat versmondással, számolással és minden egyébbel, a nyílt vízi úszók a versenyeken is ezt teszik. Mi volt a legidiótább elfoglaltság, amellyel feldobta magát téthelyzetben?     
– A 2018-as glasgow-i Európa-bajnokság huszonöt kilométeres versenyén az egyik frissítőpontnál a német edzőknek énekelni kezdtem Nenától a 99 Luftballonst. Az jó móka volt – nekik is, nekem is.