Tokió 2020: Karakas Hedvig búcsúzott az első meccsén

NEDELYKOV TAMÁSNEDELYKOV TAMÁS
Vágólapra másolva!
2021.07.26. 04:22
null
Karakas Hedvig kiesett az első mérkőzésén (Fotó: AFP)
Elveszítette első mérkőzését Karakas Hedvig a tokiói olimpián az 57 kg-os cselgáncsozók versenyében a 16 közé jutásért, így számára befejeződött a torna.

Öt év küzdelme, lemondásai mindössze négy percbe sűrítve. Tokióban ennyi jutott a cselgáncsozó Karakas Hedvignek.

A dzsúdó szentélyének tartott Nippon Budokanban kevesebb mint huszonnégy óra alatt megéltük, mitől szép a sport, és miért tartjuk néha kegyetlennek. Míg vasárnap Pupp Réka csodálatosan menetelt, és végül egy nagyon értékes ötödik hellyel gazdagodott, addig az 57-kg-ban 2020-ban Európa-bajnoki címet szerző Karakas már az első fordulóban kiesett.

Pedig a sorsolás alapján jó esélyekkel indulhatott a világranglista 14. lengyel Julia Kowalczyk ellen, a lengyel azonban látványosan nem akarta felvenni vele a küzdelmet. Toncs Péter tanítványát mintha megzavarta volna, hogy nem intik meg az ellenfelét, akinek a második percben sikerült egy fejenátforgatással eldobnia. A videózást követően vazarit ítéltek a 2019-es vb-bronzérmes Kowalczyknak, miután a zsűri úgy látta, a BHSE 31 éves versenyzője az oldalára esett.

A hátra levő időben hiába ment előre a 2020-ban az év legjobb női sportolójának megválasztott Karakas, már csak egy intést tudott kicsikarni a lengyelnek. Fájóan hamar véget ért számára az olimpia, bizonyítva, cselgáncsban is elég egy pillanatnyi kihagyás, hogy valaki elszálljon.

Nem erre számítottam, kell egy kis idő, hogy feldolgozzam a történeteket – mondta pár perccel később az érthetően rendkívül letört Karakas egy nagy karmolással a nyakán. – Úgy érzem, mindent megtettem a felkészülés alatt. Semmi előjele nem volt, hogy ez egy ilyen rövid nap lesz.”

Karakas is megerősítette, nem tudott mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy nem találta a fogást Kowalczykon.

Vissza kell még néznem, valószínűleg nem volt lenn a két könyököm, és onnan beleforgatott – folytatta a magyar újságíróknak a számára búcsút jelentő mozdulatsorral. – Eddig viszonylag mindig simán megvertem az edzőtáborokban és a versenyeken. Tudtam, hogy valószínűleg azt akarja, ne tudjak vele dzsúdózni, elteszi hátra az egyik kezét, a másikat meg beteszi és azzal eltart. Nem értem, ezért miért nem intették meg, mert máskor mindig figyelmeztetni szokták miatta. Most nem így történt.”

Hátrányban még nehezebb volt Karakas helyzete, a lengyelnek már csak annyi dolga volt, hogy ne kövessen el hibát, és kihúzza a végéig.

Beleragadtam abba, hogy nem intik meg, és nem tudtam belőle kikászálódni – ismerte el hosszú másodpercekig tartó csönd után, melyben a korai vereség minden fájdalma benne volt. – Vártam, vártam, aztán nem tudtam akkorát váltani, hogy a vazaris előnyét behozzam. Próbáltam volna dzsúdózni, ha engedi, de nem hagyta, és győzött.”

TOKIÓ 2020
CSELGÁNCS
Női 57 kg, a 16 közé jutásért

Karakas Hedvig–Julia Kowalczyk (lengyel) 0:7

Legfrissebb hírek

Váratlan ország lett erős jelentkező a 2036-os olimpiára

Egyéb egyéni
4 órája

Egyénre szabott étkeztetéssel segítik az élsportolókat az olimpiai központokban

Egyéb egyéni
2025.02.27. 20:07

Hatszoros olimpiai bajnok kosárlabdázó vonult vissza

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:52

Schmidt Ádám: A magyar sport erejében benne van a tíz olimpiai arany

Egyéb egyéni
2025.02.19. 18:25

Csipes Tamara ötmillió forintot adományozott jótékony célra

Kajak-kenu
2025.02.19. 09:00

Aggodalmak merültek fel, hogy „fapados” lesz a 2032-es olimpia

Egyéb egyéni
2025.02.18. 11:15

Olimpiai bronzérmes cselgáncsozó hosszabbított az MTK-val

Egyéb egyéni
2025.02.14. 14:28

„Hibáztam, sajnálom” – Milák Kristóf másfél év után megtörte a csendet

Úszás
2025.02.11. 09:40
Ezek is érdekelhetik