Tokió 2020: Megérdemeltem volna a két tized szerencsét – Verrasztó

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2021.07.26. 20:41
null
Verrasztó Dávid a negyedik helyen zárta az olimpiát (Fotó: Tumbász Hédi)
A tokiói olimpiáról hazatérő Verrasztó Dávid csalódottan, édesapja, Verrasztó Zoltán viszont pozitívan értékelt a Digi Sport stábjának, amely a budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren várta a sportolót, aki két tizeddel lecsúszva a dobogóról a negyedik helyen zárta a játékok 400 méteres vegyesúszó-versenyét.

„Megmondom őszintén, nem érzem magam túl jól. Annak ellenére sem, hogy jól sikerült minden. Nem nagyon tudtam még feldolgozni, hogy soha sincs szerencsém. Biztos, hogy sok mindent elrontottam, de ahhoz képest, ami eddig volt, ez most hatalmas fejlődés. Úgy gondolom, hogy húsz év után megérdemeltem volna azt a két tized szerencsét, ez az egy, ami bánt. Szerintem mindenki szomorú, mert az emberek ugyanazt gondolják, mint én” – nyilatkozta a DIGI Sport híradójának, a Sport 24-nek hazaérkezése után Verrasztó Dávid.

Édesapja, Verrasztó Zoltán azonban nem ért vele egyet:

„Fantasztikus volt számomra, mert legyőzte saját magát, és két ilyen borzalmas olimpia után döntőbe került. Sohasem volt még ilyen erős a mezőny, megvolt az esélye arra, hogy bármilyen színű érmet nyerjen, ami végül nem sikerült, de azt gondolom, hogy senkit sem kergetnek az asztal körül azért, mert a negyedik helyen végez az olimpián.”

Az augusztusban már 33 éves úszó azt is elmondta, egyelőre nem tudja, bevállalja-e a következő olimpiai ciklust.

Íme, a Digi Sport felvétele

Legfrissebb hírek

Gödöllői középiskolások nyerték a „Magyarok az olimpiákon” című olimpiatörténeti vetélkedőt

Egyéb egyéni
Tegnap, 15:20

Brisbane 2032: krokodilok és erős áramlat a kajak-kenu versenyek tervezett helyszínén

Kajak-kenu
Tegnap, 13:05

Kínában nyert Ausztrália, Irán kijutott a vb-re

Foci vb 2026
2025.03.25. 21:25

Gyorskorcsolya: Kim Minseok elégedetlen a vb-szereplésével, de az olimpián dobogóra állna

Téli sportok
2025.03.25. 10:30

Brisbane 2032: mégis új stadion épül, tiltakozik a lakosság

Egyéb egyéni
2025.03.25. 09:33

Brisbane 2032: egy évvel elhalasztották a programvázlat véglegesítését

Egyéb egyéni
2025.03.20. 20:41

Összefoglaló a NOB-elnökválasztásról: egy boldog és történelmi győztes, Kirsty Coventry és a csalódott vesztesek – NS exkluzív

Egyéb egyéni
2025.03.20. 20:36

Irány Amerika! Japán az első sikeresen selejtező válogatott; Nyertek az üzbégek és a katariak is

Foci vb 2026
2025.03.20. 19:30
Ezek is érdekelhetik