Tokió 2020: köszöntötték az ELTE olimpikonjait

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.10.07. 13:29
Ünnepélyes fogadás keretein belül elismerést vehettek át az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) tokiói olimpikonjai csütörtökön.

A fogadáson Borhy László rektor és Schauer Gyula kancellár köszöntötte a nyári ötkarikás játékokon szerepelt sportolókat. Az intézmény vezetői köszöntőjükben kiemelték, hogy bár a sport és a tanulás összehangolása rendkívül nehéz, mégis ez a két terület rengeteg platformon segíti egymást. Hozzátették, tanulóik az eddigi eredményeikkel remek példát állítanak a többi hallgató elé.

Emlékérmet vett át a Rióban olimpiai bronzérmes, Tokióban negyedik Kapás Boglárka, az idei paralimpián aranyérmes, szintén úszó Illés Fanni, az idei játékokon bronzérmes Leimeter Dóra vízilabdázó, az olimpiai ezüstérmes Siklósi Gergely párbajtőröző, és a Tokióban 50 kilométeren 20. helyezett Venyercsán Bence gyalogló.

A rendezvényen nem tudott részt venni az immár háromszoros ötkarikás bajnok, ugyancsak az ELTE-n végzett Szilágyi Áron, a szintén vívó, olimpiai negyedik Márton Anna, az atléták közül pedig Gyurátz Réka olimpiai 26. helyezett kalapácsvető, valamint ennek a dobószámnak a férfi képviselője, a világbajnoki bronzérmes Halász Bence, aki Japánban a 14. helyen végzett.

Legfrissebb hírek

Venyercsán országos csúccsal magyar bajnok 35 kilométeren

Atlétika
2025.03.22. 20:47

Vívás: Siklósi Gergely ötödik lett a budapesti párbajtőr GP-n

Egyéb egyéni
2025.03.16. 18:17

Szabó Álmos Milák Kristófról: Ő a magyar sport kincse

Úszás
2025.02.26. 16:03

Siklósi Gergely: Hónapokon át készültem arra, hogy vár rám egy sorsfordító tus

Egyéb egyéni
2025.02.22. 12:05

Hosszabbított a Vasassal a paralimpiai bajnok Illés Fanni

Úszás
2025.02.22. 11:29

Vívás: Andrásfi Tibor ezüstérmes a heidenheimi vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.02.07. 18:47

Vívás: öt magyar a férfi párbajtőrözők heidenheimi vk-viadalának főtábláján

Egyéb egyéni
2025.02.06. 20:07

Siklósi Gergely: Változott a prioritás, mindig az aranyérem a cél

Egyéb egyéni
2025.01.28. 10:54
Ezek is érdekelhetik