Sokféle reakciót vált ki az emberből egy olimpiai aranyérem, a veszett tombolástól a hamiskás kacsintáson át egészen a faarcú bólintásig változatos a paletta. Az ókori olimpiák sem szűkölködtek érzelmekben és erőfeszítésekben, nemcsak a pankráció veszélyeire gondolunk, hanem megemlíthetjük a futóversenyeken induló argoszi Ladaszt, aki annyira kimerült az i. e. 460-ban rendezett olimpián, hogy a megnyert versenye után nem sokkal elhunyt.
Ha már pankráció: utolsó nagy győzelme után nem ünnepelhetett egy másodpercig sem a neves Arrakhión, aki kétszeres olimpiai bajnokként megnyerte a harmadik döntőjét is, de szó szerint az élete árán! Jól kezdte a mérkőzést, de ellenfele fojtogatni kezdte, ám ő sem hagyta magát, olyannyira, hogy a névtelen versenyző egy idő után jelezte a bíráknak, feladja a mérkőzést, ugyanis Arrakhión kitekerte egy lábujját. Igen ám, de ezután jött a meglepetés, a phigaliai Arrakhiónból teljesen kifogyott a szusz a tényleg halálos ölelés során, és meghalt. De mivel az ellenfele feladta a versenyt, a szabályok szerint az elhunytat hirdették ki győztesnek!
Edzője, Erüksziasz állítólag azt kiáltotta a szorult helyzetben lévő versenyzőjének: Mily szép szemfödél Olümpiában nem feladni a harcot!
Szülővárosa szobrot állított a bajnoknak.
Ez i. e. 564-ben történt, éppen száz évvel később lett az ökölvívás bajnoka rodoszi Diagorasz, aki abban az évben megnyerte a másik három neves görög versenyt így, így körgyőztes lett, azaz a korszak szupersztárja. Fiai is az ő mesterségét űzték, az egyik az ökölvívásban, a másik pankrációban lett olimpiai bajnok i. e. 448-ban, és a fiúk örömükben a vállukon körbehordozták az agg atyjukat a stadionban. A sorsistennők, a moirák ekkor úgy döntöttek, ennél szebben nem érhet véget Diagorasz élete: az olimpiai hős elhunyt a nagy ünneplés közepette, mondhatni, ennél stílusosabban nem is távozhatott volna a másvilágra.
A legrosszabb vége mégsem ennek a döntőnek lett, hanem a pankráció i. e. 492-es nagy mérkőzésének, amikor ökölvívásban elvették a győzelmet az asztüpalaiai Kleomédésztől, mondván, szándákosan szabálytalan ütéssel nyert, minden bizonnyal szívtájékon találta ellenfelét, aki azonnal elhunyt (akkor csak a fejet lehetett ütni). Oda lett Kleomédész becsülete és karrierje, de ő nem volt hajlandó elfogadni a döntést, végül az istenektől kapott tragédiába illő büntetést: megőrült.