Amikor az elhunyt versenyző lett az olimpiai bajnok

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2021.07.31. 03:51
null
Egy olimpián bármi megtörténhet… (Fotó: AFP)
Nem így tervezték, de mindenképpen történelmi, és adja Isten, hogy soha meg nem ismétlődő „vírusolimpiát” rendez Tokió és Japán. Egészen biztos, hogy sok felemelő, megható, szomorú és vidám pillanattal ajándékozza meg ismét az emberiséget az „ötkarika”, mi most a korábbi játékokból válogattunk össze ilyen pillanatokat.

 

Sokféle reakciót vált ki az emberből egy olimpiai aranyérem, a veszett tombolástól a hamiskás kacsintáson át egészen a faarcú bólintásig változatos a paletta. Az ókori olimpiák sem szűkölködtek érzelmekben és erőfeszítésekben, nemcsak a pankráció veszélyeire gondolunk, hanem megemlíthetjük a futóversenyeken induló argoszi Ladaszt, aki annyira kimerült az i. e. 460-ban rendezett olimpián, hogy a megnyert versenye után nem sokkal elhunyt.

Ha már pankráció: utolsó nagy győzelme után nem ünnepelhetett egy másodpercig sem a neves Arrakhión, aki kétszeres olimpiai bajnokként megnyerte a harmadik döntőjét is, de szó szerint az élete árán! Jól kezdte a mérkőzést, de ellenfele fojtogatni kezdte, ám ő sem hagyta magát, olyannyira, hogy a névtelen versenyző egy idő után jelezte a bíráknak, feladja a mérkőzést, ugyanis Arrakhión kitekerte egy lábujját. Igen ám, de ezután jött a meglepetés, a phigaliai Arrakhiónból teljesen kifogyott a szusz a tényleg halálos ölelés során, és meghalt. De mivel az ellenfele feladta a versenyt, a szabályok szerint az elhunytat hirdették ki győztesnek!

Edzője, Erüksziasz állítólag azt kiáltotta a szorult helyzetben lévő versenyzőjének: Mily szép szemfödél Olümpiában nem feladni a harcot!

Szülővárosa szobrot állított a bajnoknak.

Ez i. e. 564-ben történt, éppen száz évvel később lett az ökölvívás bajnoka rodoszi Diagorasz, aki abban az évben megnyerte a másik három neves görög versenyt így, így körgyőztes lett, azaz a korszak szupersztárja. Fiai is az ő mesterségét űzték, az egyik az ökölvívásban, a másik pankrációban lett olimpiai bajnok i. e. 448-ban, és a fiúk örömükben a vállukon körbehordozták az agg atyjukat a stadionban. A sorsistennők, a moirák ekkor úgy döntöttek, ennél szebben nem érhet véget Diagorasz élete: az olimpiai hős elhunyt a nagy ünneplés közepette, mondhatni, ennél stílusosabban nem is távozhatott volna a másvilágra.

A legrosszabb vége mégsem ennek a döntőnek lett, hanem a pankráció i. e. 492-es nagy mérkőzésének, amikor ökölvívásban elvették a győzelmet az asztüpalaiai Kleomédésztől, mondván, szándákosan szabálytalan ütéssel nyert, minden bizonnyal szívtájékon találta ellenfelét, aki azonnal elhunyt (akkor csak a fejet lehetett ütni). Oda lett Kleomédész becsülete és karrierje, de ő nem volt hajlandó elfogadni a döntést, végül az istenektől kapott tragédiába illő büntetést: megőrült.

 

Legfrissebb hírek

Gyorskorcsolya: Kim Minseok elégedetlen a vb-szereplésével, de az olimpián dobogóra állna

Téli sportok
16 órája

Brisbane 2032: mégis új stadion épül, tiltakozik a lakosság

Egyéb egyéni
17 órája

Brisbane 2032: egy évvel elhalasztották a programvázlat véglegesítését

Egyéb egyéni
2025.03.20. 20:41

Összefoglaló a NOB-elnökválasztásról: egy boldog és történelmi győztes, Kirsty Coventry és a csalódott vesztesek – NS exkluzív

Egyéb egyéni
2025.03.20. 20:36

Fürjes Balázs: Történelmet írunk Görögországban, az olimpia hazájában

Egyéb egyéni
2025.03.19. 18:17

Csütörtökön eldől, ki lesz nyolc évre a NOB elnöke

Egyéb csapat
2025.03.19. 07:00

Szőke Alex: Borzalmas volt, hogy kihagytam az olimpiát

Birkózás
2025.03.16. 10:56

A győztes, aki ott sem volt

Népsport
2025.03.13. 07:56
Ezek is érdekelhetik