Tokió 2020: a dán pályakerékpárosok nyerték a férfi madisont

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2021.08.07. 12:25
A világbajnoki címvédő dán kettős, Lasse Norman Hansen és Michael Mörköv sikerét hozta a férfi madison a pályakerékpárosok szombati versenynapján a tokiói olimpián – tudósított az MTI.

Az 50 kilométeres (200 körös) viadal során a kétfős csapatokra – melyekből egyszerre mindig egy kerekes volt a pályán – összesen 20 sprint (tíz körönként egy) várt, a sorrend az ezeken szerzett pontok, valamint körelőnyök alapján dőlt el. A táv negyedéig az egyik új-zélandi, majd lengyel bringás is bukott, ám folytatni tudták a viadalt, amelynek felére az elrajtoló 16-ból már három duó adta fel. A több jól kezdő kettős közül hosszú ideig a brit és a dán egység emelkedett ki: előbbiben a csütörtöki omniumot megnyerő Matthew Walls társa Ethan Hayter volt, utóbbiban Lasse Norman Hansen és az országúton a legkiválóbb sprintfelvezetők közé tartozó Michael Mörköv tekert.

Ehhez a két duóhoz zárkózott fel fokozatosan a Donavan Grondin és a számban 2017-ben vb-győztes Benjamin Thomas alkotta francia páros, ám az utolsó sprintekre jelentős pontelőnyt dolgoztak ki a dánok. A britek bátor vállalással megkíséreltek körelőnyt kiharcolni a hajrában, azonban az olimpiai bajnoki címet érő támadás befejezésére végül nem volt elég a hátralevő néhány kör. Az ezüstérmes pozíciót így is megszerezte a brit kettős, a dupla pontot érő utolsó sprint megnyerésének köszönhetően megelőzve az azonos pontszámmal végzett franciákat.

Az előző két ötkarikás játékokról hiányzó madisont remek teljesítménnyel így a dán páros nyerte. Hansen a 2012-ben omniumban aratott sikere után második olimpiai aranyát ünnepelhette, Mörköv pedig a 2008-as pekingi játékokon a csapat üldözőversenyben szerzett ezüst után 36 évesen lett olimpiai bajnok.

TOKIÓ 2020

KERÉKPÁROZÁS, FÉRFI MADISON
1. Lasse Norman Hansen, Michael Mörköv (Dánia) 43 pont
2. Ethan Hayter, Matthew Walls (Nagy-Britannia) 40
3. Benjamin Thomas, Donavan Grondin (Franciaország) 40

Legfrissebb hírek

Vitorlázás: Érdi Mária újra világbajnok szeretne lenni, és megcélozza az olimpiai aranyérmet

Egyéb egyéni
1 órája

Los Angeles 2028: 13 olimpiai bajnok is bekerült az LA10 program keretébe

Egyéb egyéni
2 órája

Váratlan ország lett erős jelentkező a 2036-os olimpiára

Egyéb egyéni
Tegnap, 17:17

Egyénre szabott étkeztetéssel segítik az élsportolókat az olimpiai központokban

Egyéb egyéni
2025.02.27. 20:07

Hatszoros olimpiai bajnok kosárlabdázó vonult vissza

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:52

Schmidt Ádám: A magyar sport erejében benne van a tíz olimpiai arany

Egyéb egyéni
2025.02.19. 18:25

Csipes Tamara ötmillió forintot adományozott jótékony célra

Kajak-kenu
2025.02.19. 09:00

Aggodalmak merültek fel, hogy „fapados” lesz a 2032-es olimpia

Egyéb egyéni
2025.02.18. 11:15
Ezek is érdekelhetik